– Lumi, gyere be! Nagyjából húsz percünk van, amíg elkészül a vacsora, és Nola azóta be nem állítja a száját, hogy meg akarja mutatni a szobáját.

– Alig várom – mondom.

– Lumi! – hallatszik egy elragadtatott visítás Taryn mögül.

– Szia, Nola galambom – felelem, miközben a kislány átkarolja a derekamat. Lehajolok és magamhoz ölelem. Olyan jó érzés a karjaimban tartani ezt a kislányt, olyan magát