Marnie felemelte a fejét, és észrevette, hogy Cormac szemében – egy olyan férfiéban, aki mindig ragyogóan jóképű volt, mint a napsugár – leírhatatlan, tompa érzelem bujkált, miközben átnyújtott neki egy papírzsebkendőt.

– Köszönöm.

Elvette a zsebkendőt, letörölte a könnyeit, majd halkan megszólalt:

– Cormac, az igazat megvallva... nem tudom, képes vagyok-e még valaha úgy szeretni