Kaelennel az éjszaka hátralévő részét egymásba kapaszkodva töltöttük, a meghitt csend biztonságába burkolózva, miközben vártuk a napfelkeltét. És amikor a nap felkelt, halkan megszólalt:

– Ma nem megyek dolgozni… és a továbbiakban sem egy ideig. Legalábbis addig nem, amíg be nem fejezzük ezt a játékot. Nem éri meg külön lenni egymástól egy olyan időszakban, amikor igazán szükségünk van a másikra.