MAEVIA

Jóval azután, hogy a háztartás nyugovóra tért, még mindig ébren voltam, s a nyugtalanság mázsás súlyként nehezedett a mellkasomra. Torin csuklómra szoruló kezének emléke és a szemében lángoló düh nem tágított mellőlem.

Az ágy szélén ültem, két kezemet oltalmazón a hasamra kulcsolva. Minden meggondolatlan döntésnek immár a saját életemen túlmutató következményei voltak.

Az erőd elcsendesedet