MAEVIA

Még sokáig térdeltem édesanyám kőemlékműve előtt, miután a hold már magasan a temetőkert fölé hágott. A sírköveket körülvevő csendes tér engedte, hogy a gondolataim zavartalanul, szabadon áramoljanak.

A kezem alatt lévő hideg kő arra emlékeztetett, hogy nem maradt senki, aki utat mutathatna a rám váró döntésekben.

– Fáradt vagyok – mondtam halkan.

A szavak erőtlennek hatottak az üres levegő