Kenji sziluettje elmosódott foltként rajzolódik ki a félhomályos szörfös boltban; szemüvegén megcsillan egy közeli utcai lámpa fénye, miközben minket – pontosabban Surge-öt – méregeti olyan intenzitással, amitől görcsbe rándul a gyomrom. Veszek egy mély lélegzetet, érezve a csontjaimba ivódott kimerültséget, de tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak a pihenést. Még nem.

„Ő Kenji” – mondom rekedt