Az asztal elcsendesedik, amint Rose felemeli a kezét; meleg mosolya egyenesen rám irányul. Ez az a fajta mosoly, amelyet ezerszer láttam gyerekkoromban, valahányszor meglátogattam. Most idegennek hat, üresnek és oda nem illőnek. Nem viszonzom.

Zale felénk se néz. Mereven előrebámul, vonásai megkeményednek, mintha pusztán az akaraterejével próbálná elérni, hogy Surge és én köddé váljunk.

Surge-dzse