**CAMILLA**

– Mondd ki! – követelte Vincenzo, a hangja rekedtes volt, olyan türelmetlenség élével átitatva, ami borzongást küldött végig rajtam.

Felszegett fejjel néztem rá, a lélegzetem rövid, dacos lökésekben tört fel.

– Soha – sziszegtem.

A vigyora meg sem rezzent, de valami elsötétült a szemében; kegyetlen árnyék suhant át a vonásain. Figyelmeztetés nélkül szorultak rá az ujjai a torkomra – ne