**VINCENZO**

Vér tapadt a kézfejemre, meleg és sűrű – Silas vére –, de még ez sem volt elég. A düh még mindig égett, egyre szorosabbra fonódva a mellkasomban, nem akarózva csillapulni.

A szoba elcsendesedett.

Túlságosan is csendes volt.

Megfordultam – és ott volt ő.

Camilla.

A székhez kötözve.

Alig bírta magát egyenesen tartani, vállai merevek voltak, háta feszes, mintha arra merészelne késztetni,