**VINCENZO**

Figyeltem őt: összefont karral állt, makacsul, mint mindig, és nem volt hajlandó visszalépni a hálószobába.

Ehelyett a városképre tévedt a tekintete – a távoli fények apró, halványuló csillagokként pislákoltak, elnyelte őket az éjszaka.

Időnként lepillantott a csuklójára szoruló karkötőre, mintha puszta akaraterővel próbálná lelazítani magáról.

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk