**CAMILLA**

A konyhaasztalnál ültem, a kávémat kortyolgatva, miközben a gondolataim elkalandoztak a gőzölgő bögrétől, egészen az árvaházban hagyott gyerekek arcáig. A kicsik, a reménykedő tekintetük, és a rám nehezedő felelősség mázsás súlya.

Aztán, mint mindig, a gondolataim óhatatlanul Vincenzo felé terelődtek. Az a hideg, kiismerhetetlen tekintet. A kalitka, amelybe be kellett volna zárkóznom.