VALERIA SZEMSZÖGE

Sokáig csak ültem a sötétben, a térdemet átkulcsolva, és a semmibe meredtem.

A látásom elhomályosult, ahogy a forró könnyek akadálytalanul folytak le az arcomon. Apám hangja ott lebegett, mint a füst a tűz után – halkan, megfoghatatlanul.

„Te mindig is többre voltál hivatott.”

Lehunytam a szemem, és a tenyerem élét a szemhéjamnak nyomtam, mintha meg tudnám őrizni őt, ha elég erős