Vivian lassan lépett be a szobájába Caleb segítségével, aki a karjánál fogva támogatta.

– Te jó ég, ez tényleg rettenetes volt – sóhajtott fel Caleb.

– Igen, tudom. Nem kell még neked is az orromra kötnöd – Vivian nem tudta elrejteni a hangjában bujkáló ingerültséget és haragot.

– Csak mondtam – mormolta a fiú.

– Akkor talán inkább ne jártasd feleslegesen a szádat – forgatta meg a szemét Vivian.

–