ROWAN SZEMSZÖGE

A szavak ott lebegtek az apró repülőgép-mosdó állott, keringetett levegőjében. Döbbenten bámultam a tőlem alig néhány centire álló, veszedelmesen jóképű férfit. A mellkasom hevesen hullámzott. Vesper vadul kapart az elmém falain belül; a belső farkasom epekedett ennek az idegennek az érintéséért. Azért vonított, hogy a kezei töröljék el Trent kegyetlenségének gennyes sebeit. Nem ismertük őt. A nevét sem tudtuk. A nyers vágy lüktetése mégis a józan ész minden morzsáját elnyomta. Szükségem volt rá, hogy hozzám érjen. Szükségem volt rá, hogy magának követeljen.

Felvonta sötét szemöldökét. Gonosz, szórakozott vigyor suhant át markáns arcán. A rideg neonfény megcsillant állkapcsa éles vonalain.

– Tényleg ezt akarod? – A hangja egy oktávval mélyebbre süllyedt; az érdes tónus úgy karcolta az idegeimet, akár a fizikai súrlódás.

Bólintottam, nagyot nyelve. Forróság öntötte el az ereimet, nehezen és sűrűn gyűlve össze a combjaim között. Ez vakmerőség volt. Ez őrültség volt. De képtelen voltam elfojtani a mindent elsöprő vágyat, hogy végre kívánjanak. Nem voltam hajlandó tovább értéktelennek érezni magam. Trent gúnyos hangja visszhangzott a fejemben. Láttam Carter kegyetlen vigyorát. Láttam a képet, ahogy a férjem térden áll valaki más előtt. A fájdalom és az árulás táplálta a tüzemet. Ha Trent azt kúrt meg, akit csak akart, én is megtehetem.

A férfi lassan hátralépett egyet. Sötét arckifejezése valami unottá hűlt. Az izzó kötelék egyetlen pillanat alatt hunyt ki.

– Bármilyen csábítóan hangzik is, más dolgom van.

A szavak fizikai ütésként értek. A megalázottság forró hulláma égette a torkomat. Pislogtam, bámulva távolodó vállát. Visszautasított. Hát persze, hogy egy jóképű idegennek nem kellek. Trentnek volt igaza mindvégig. Kétségbeesett voltam. Szánalmas voltam. Egy senki voltam.

Nem. Nem voltam hajlandó senki lenni.

Vad ösztön söpört végig az ereimen. Vesper ragadta magához az irányítást. Előrelendültem, és megragadtam a masszív alkarját, mikor a szűk ajtó felé fordult. Visszarántottam a testét. Hátrahagytam az illemet, a következményeket és az alapvető józanságot. Lbujjhegyre álltam, megragadtam a gallérját, és a számot az övéhez tapasztottam.

Az ajkai bűnösen puhák voltak az enyémhez simulva. A hirtelen érintés folyékony forróságot lőtt egyenesen a picsámba. Egyetlen gyötrelmes másodpercig kővé dermedten állt. Pánik karmolt a torkomba. Hatalmas hibát követtem el. Valóban visszataszítónak talált.

Aztán mély, zsigeri morgás rezdült meg a mellkasában.

Az állatias hang a számon vibrált. Hatalmas kezei a fejem két oldalán csapódtak a műanyag falnak. Az ütődés megrázta a kis fülke oldalát. Ketrecbe zárt, elvágva a menekülés útját. Büntető éhséggel csókolt vissza. A nyelvével szétnyitotta az ajkaimat, megízlelt, felfalt. A csókja puszta erejétől megbicsaklott a térdem. A nyelvek és fogak heves, nedves táncába bonyolódtunk. Széles vállába kapaszkodtam. El akartam tűnni ebben a brutális követelésben.

Érdes kezei elengedték a falat, és megragadták a testemet. Átfogta a derekamat, megszorította a csípőmet, és megmarkolta a fenekemet. Minden egyes érintési pont elektromos sokkot küldött végig a gerincemen. Az érzés az őrülettel határos volt. A Trenttel kötött házasságom megfosztott a valódi gyengédségtől, de ez a nyers bujaság minden védelmemet elsöpörte.

Hátralökött. A gerincem a szűk vécé mögötti falnak csapódott. Egyik hatalmas kezével mindkét csuklómat a fejem fölé szorította. Toronymagas alakja teljesen rám simult. Éreztem kemény, kidolgozott izmainak minden centiméterét. A faszának vastag, merev hossza feszült a sötét nadrágja szövetének. Szilárdan és tagadhatatlanul nyomódott az alhasamhoz.

Forró lélegzete a bőrömet súrolta. Nedves, tátott szájú csókokat hintett végig az állkapcsom vonalán és le a torkomra. Rászorította a fogait szélsebesen lüktető pulzusomra. Olyan erősen harapott bele, hogy éles kiáltás szakadt ki a számból. Az élvezet és a fájdalom fenséges keveréke arra kényszerített, hogy ívbe feszítsem a hátamat. Szégyenérzet nélkül ajánlottam fel magam neki.

– Milyen szép hangok. Kíváncsi vagyok, milyen egyéb neszeket tudok még kicsalni belőled – rekedten súgta a nedves bőrömre.

Szabad keze felcsúszott a combomon. Felgyűrte a ruhám szegélyét a derekam köré. Érdes tenyerének gyötrelmesen lassú vándorlásától megremegett a testem. Feltérképezte a csípőm ívét és a belső combom puhaságát. A csipkebugyim átázott a sikamlós nedvességtől. Nehéz ujjai végül megérintették a nedves szövetet. Elakadt a lélegzetem, a mellkasom megfeszült.

– A francba. Máris csorog belőled a víz. Ennyire kétségbeesetten vágysz rá, hogy megkúrjalak? Hogy egy idegen kúrjon meg? – lehelte a nyers szavakat a fülembe, miközben tenyértövét a nedvedző ölemhez nyomta.

Olyan hangosan nyögtem fel, hogy túlharsogta a hajtóművek zúgását. Rásimultam nehéz kezére. Szélesebbre tártam a combjaimat, hogy jobb hozzáférést biztosítsak neki. Az engedelmes, tökéletes omega feleség abban a pillanatban meghalt. Egy idegen brutális érintésében kerestem a megváltást.

– Azt akarom, hogy kimondd. Ha ennyire akarod a faszomat magadban, akkor könyörögj érte. Győzz meg róla, hogy megérdemled. – Mutatóujja lassú, kínzó körökben simította végig a csiklóm duzzadt csuklyáját.

Meggörbítettem a csípőmet, hajszolva a súrlódást. A lélegzetem szaggatott, kétségbeesett zihálásként tört elő.

Két vastag ujját mélyen a nedves picsámba döfte.

Felsikoltottam. A hang kiszakadt a torkomból, ahogy felfelé görbítette az ujjait. Szűk ölemet durva, gyors, pusztító pontossággal kúrolta meg. Remegett a combom. Az egész testem görcsbe rándult az intenzív gyönyör hirtelen rohamától.

– Mondd ki! – parancsolta, miközben a hüvelykujjával a csiklómat simogatta, ujjai pedig ki-be jártak sikamlós redőimben.

– Igen! Kérlek, bassz meg! Azt akarom, hogy itt helyben magadévá tegyél. Használj ki. Tegyél tönkre. Már nem érdekel semmi. Csak kérlek… – zokogtam ki a szánalmas szavakat, sajgó központomat a könyörtelen ostromhoz dörzsölve.

Sötét, dörmögő nevetést engedett ki. A mély vibrálás újabb forrósághullámot küldött a hasamba. Közelebb hajolt. Az ajkai a fülem peremét súrolták.

– Sosem hittem volna, hogy megérem a napot, mikor ilyen rossz kislány leszel, Rowan.

Jeges víz öntötte el az ereimet. A lélegzetem elakadt. Vesper felnyüszített az elmém mélyén. A bujaság mindent elborító köde eloszlott.

Várjunk csak. Tudta a nevemet.

Pislogtam a gyönyör szédítő maradványai ellenében. Hátrahúztam az arcomat éppen annyira, hogy szemügyre vehessem éles vonásait. A szája kegyetlen formáját. Az állkapcsa pusztító szimmetriáját. Ismerősnek tűnt.

– Micsoda? Honnan tudod a nevemet? – A hangom megtörtnek és erőtlennek hatott.

Gonosz mosoly görbítette el tökéletes száját. Ádáz, kiszámított szándék sugárzott feltűnő kék szeméből.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy nem ismered fel a Lycan Királyodat, drága Rowanem? Én mindenesetre nagyon is jól ismerem Trent Prescott alfa gyönyörű párját.

Nem.

Minden csepp vér kiszaladt az arcomból. A gyomrom a feneketlen mélységbe zuhant. A darabkák földrengésszerű tisztasággal álltak össze.

Vance Rostov király.

Épp az imént csókoltam meg a világunk legveszélyesebb ragadozóját. Épp most tártam szét a lábamat a Lycan Királynak egy mocskos repülőgép-mosdóban. Kegyetlen vaskézzel uralkodott emberi milliárdosok és vad vérfarkasfalkák felett egyaránt. A történetek könyörtelen zsarnokként festették le. Az alfák, akik ellenszegültek a parancsainak, nyomtalanul eltűntek az éjszakában. Egész falkák semmisültek meg a haragja alatt. Legfőbb rettegést parancsolt. Ő volt Trent legfőbb feljebbvalója. Ő birtokolt minden egyes talpalatnyi területet Észak-Amerikában.

És én az imént könyörögtem neki, hogy csúsztassa a faszát a picsámba.

A tiszta szégyenkezés fojtogatta a tüdőmet. A botrány porrá zúzná mindazt a törékeny maradványt, ami még megmaradt az életemből. Ha bárki megtudná, hogy Trent alfa eldobott felesége megpróbálta elcsábítani a Királyt, a jó hírem hamuvá égne.

Kezemet masszív mellkasának feszítettem, küzdve, hogy kiszabaduljak a szorításából. Egyetlen millimétert sem mozdult. Ehelyett még közelebb nyomult. Vastag ujjai mélyen bent maradtak lüktető hüvelyemben. Önkéntelen nyüszítés hagyta el a számat, ahogy megmozdította a kezét.

– Ne hagyd abba a mókát most. Miért tűnsz olyan rémültnek? – Gonosz vigyora még szélesebbre húzódott.

Az elmém káoszba hullott. Futnom kellett volna. Alá kellett volna vetnem magam. Vesper vonyított, vergődve a rettegés és az ősi omega-engedelmesség között.

– Nem. Nem. Nem. Nem akarok semmit tőled többé. Ez hiba volt. Hatalmas hiba. – Vadul ráztam a fejemet, próbálva a falhoz préselni magam.

Jóképű arca egy szempillantás alatt elsötétült. Feltűnő kék szeme kifakult, helyét ragyogó, félelmetes aranyszín vette át. Ősi, domináns farkasa a felszínre tört, fojtogató alfa-nyomással árasztva el a szűk helyiséget. Hamis bátorságom azon nyomban elsorvadt és elhalt.

– Ehhez már túl késő. Te könyörögtél, hogy kúrjalak meg, Rowan. Te kérted, hogy tegyelek tönkre. És pontosan ezt fogom tenni. Semmivel sem kevesebbet – mordult fel Vance, kivillantva a fogait.

– Várj…

Megragadta a vállamat, és megpördítette a testemet, mielőtt még egyetlen szót kiejthettem volna. Felsőtestemet az apró mosdókagylóra döntötte. A tenyerem a hideg műanyag pultra csapódott, hogy megtartsa a súlyomat. Ziháltam, bámulva az előttem lévő világos tükörbe. Egyetlen marokkal összefogta a ruhám puha anyagát, és egészen a derekam fölé rántotta.

Nagy keze felcsúszott a combom hátsó részén. Végigsimította nemem duzzadt, sikamlós redőit. Kétségbeesett verbális tiltakozásom ellenére a nedvesség végigcsorgott a lábam belső felén. Vesper engedelmeskedett a Királynak, előkészítve a testemet a brutális követelésére.

– Nézd meg magad. Nézd, mennyire kétségbeesetten kívánod ezt. Kívánsz engem. – Csattant a parancsa, aranyszeme a tükörképemen keresztül szegeződött az enyémbe.

A tükörben lévő megtört nőt bámultam. Az arcom bíborvörösen égett. Az ajkaim megviseltek és duzzadtak voltak uralkodó csókjától. A tekintetem üveges, vad szükségről árulkodott. Kész romhalmaz voltam. Tönkretettnek tűntem. Pontosan úgy néztem ki, mint az a kétségbeesett szajha, aminek nevezett.

– Ez az utolsó esélyed, hogy visszakozz. Mert amint benned leszek, hozzám tartozol, amíg úgy nem döntök, hogy végeztünk. Érted? – Vance mély morajlást hallatott, vastag ujjai zúzódást hagyó krátereket mélyítettek kerekedő csípőmbe.

Segítségért kellett volna kiáltanom. Ki kellett volna nyitnom az ajtót a körmeimmel. Meg kellett volna mentenem magam ettől a szörnyetegtől.

Ehelyett hátrafelé billentettem a csípőmet, átázott csipkebugyimat a nadrágját feszítő, nehéz dudorhoz dörzsölve.

Vance vad elégtétellel mordult fel. Megragadta a fehérneműm vékony anyagát. Egyetlen sima, kíméletlen mozdulattal pont középen tépte szét a csipkét. A hűvös levegő megcsapta kitárt picsámat. A tönkretett cafatokat a mocskos padlóra dobta. A tükörképét figyeltem, ahogy lehúzza a nadrágja cipzárját, és kiszabadítja masszív, vastag faszát. Mereven és büszkén állt, sötét erek lüktettek a nehéz testen.

Megmarkolta a csípőmet, a makkját a nedves bejáratomhoz igazította, és egyetlen brutális lökéssel mélyen belém csapódott.

– A kurva életbe! – A sikoly feltépte a torkomat a hirtelen behatolástól. A végletekig feszítette szűk falaimat. Hihetetlen vastagsága minden érzékeny idegvégződésemet dörzsölte. Olyan alaposan töltötte ki üres bensőmet, hogy az érzés a tiszta, gyötrelmes fájdalom határát súrolta.

Nehéz kezét a számra szorította, elnyelve a sikolyom maradékát.

– Csöndben maradsz. Hacsak nem akarod, hogy a gépen mindenki megtudja, mekkora kétségbeesett kis szajha vagy – parancsolta, meleg lehelete a fülem peremét simogatta.

Kihúzta vastag faszát, míg már csak a tompa makk maradt bent. Aztán megint mélyre döfte. Pusztító, könyörtelen ritmust diktált. A műanyag pult zörgött a tenyerem alatt. Minden egyes kegyetlen lökés előrelökte a felsőtestemet. Nedves tenyerem nyikorgott és csúszkált a hideg tükörüvegen, miközben kétségbeesetten próbáltam megtámasztani magam a súlya alatt.

– Nézd. Nézd, milyen jól áll neked, mikor rendesen megkúrnak – parancsolta, kezét a számról a torkomra csúsztatva, és hosszú ujjait szorosan a nyakam köré fonva.

Szorítása birtokba vett. Ő uralta a lélegzetemet. Felemeltem az államat, és találkoztam a saját tekintetemmel a tükörben. Néztem, ahogy magamévá fogadom a Lycan Királyt. Néztem, ahogy kipirult arcom eltorzul a perzselő gyönyörtől. A melleim ugráltak az ütések erejétől. A testem megadta magát a nyers, kétségbeesett birtoklásnak. Még soha nem tapasztaltam ilyen ősi, vad párosodást. Az elsöprő súrlódás égetett az ereimben. Olyan rohadt jó érzés volt, hogy azt hittem, lángra lobbanok.

Vance kíméletlen tempót diktált. A fasza a sajgó központomba döngölt, fehér izzású szikrákat kavarva az alhasamban.

– Mikor mentél el utoljára? – morogta alig pár centire a fülemtől, arany tekintete a tükrön át fúródott az enyémbe.

Az agyam olyan volt, mint a megolvadt viasz. A lélegzés óriási erőfeszítést igényelt.

– Én… nem emlékszem – dadogtam, miközben a mellkasom zihált.

Vance megdermedt. A teste megfeszült mögöttem. Masszív fasza tövig a lüktető falaimba temetve maradt. A tükörből visszanéző kifejezése leplezetlen, vad dühbe csapott át.

– Nem emlékszel?

– Trent soha… sosem tudott… – zokogtam ki a szégyenteljes vallomást, könnyeim verejtékkel vegyültek.

Gyilkos szándék suhant át éles arcán. Egyetlen gyors mozdulattal rántotta ki merev faszát a picsámból. Szánalmas, üres nyüszítés hagyta el a számat. Üresnek éreztem magam. Hidegnek éreztem magam. A hirtelen hiány a csontom velejéig sajgott.

Vance megragadta a derekamat, és megpördített. Felemelte remegő testemet, és az apró pult szélére ültetett. Térdre rogyott a mocskos padlón. Megragadta a combom hátsó részét, és szélesre tárta a lábaimat.

– Mit csinálsz… ó, te jó ég!

Az arcát a lábaim közé temette. Forró, nedves nyelve megtalálta duzzadt csiklómat, és pusztító pontossággal csapott le rá. Felsikoltottam, a saját öklömbe harapva, hogy elfojtsam a hangot. Két ujját visszadöfte nedves picsámba, felfelé görbítve őket, hogy eltalálja azt az idegdúcot, amelytől a látásomat elöntötte a vakító fehér fény. Soha semmi ehhez foghatót nem éreztem még. Trent mindig visszataszítónak nevezte az orális szexet. Trent azt mondta, a jó omegák sosem várják el, hogy kinyalják őket.

Vance felfalt. Szopogatta és pöckölte duzzadt göbömet, úgy itta sikamlós nedveimet, mint egy éhező fenevad. Remegés rázta meg a gerincemet. Belső izmaim szorosan rázárultak az ujjaira. A combjaim a feje két oldalához szorultak. Az orgazmus egy száguldó vonat erejével csapott le rám. Reszkettem, felkiáltva zúzódott bütykeimbe, miközben a tiszta, sűrített kéj áradt szét a tagjaimban. Erősebben mentem el, mint valaha egész nyomorult életemben.

Vance zéró időt adott rángatózó testemnek a felépülésre.

Felállt, fölém tornyosulva vonagló alakom felett. Csípőjét remegő, széttárt combjaim közé illesztette. Átfogta a derekamat, és merev faszát még egyszer mélyen érzékeny bensőmbe süllyesztette. Ezúttal a tempója lelassult. Minden egyes gyötrelmes, nehéz lökést elnyújtott, nézve megviselt arcomat, ahogy befogadom vastag hosszának minden centijét.

– Számolj – parancsolta, mély hangja nem hagyott teret az ellenkezésnek.

– Mit? – ziháltam, széles vállába kapaszkodva.

– Számold, hányszor mész el. Mert pontosan emlékezni fogsz rá, ki adott neked először valódi élvezetet.

A sötét ígéretet egy brutális, felfelé irányuló lökéssel nyomatékosította. Faszának tompa makkja a méhem legmélyebb pontjának csapódott. Szikrák robbantak lehunyt szemhéjam mögött. Túlérzékeny testem újabb csúcs felé száguldott.

– Egy! – nyögtem ki, a körmeim félholdakat vájtak méretre szabott öltönyzakójába.

Vance elvigyorodott. Szorosabban markolta a csípőmet, és felgyorsította a büntető tempót, kemény hosszát a nedves forróságomba kalapálva.

– Kettő! – sikoltottam percekkel később, a testem ívbe feszült, ahogy a zúzó gyönyör újabb hulláma döntötte romba az érzékeimet.

Lihegtem, égett a tüdőm, kiszáradt a szám. Vance ki-be pumpált, könyörtelen gépezetként követelve a teljes megadást. Falaim szorosan rásimultak vastag tagjára.

– Három – suttogtam rekedten, megtört hangon, mikor a harmadik orgazmus végighullámzott kimerült izmaimon.

Hangos, kétségbeesett dörömbölés rázta meg a vékony mosdóajtót, kizökkentve a vakító ködből.

– A légiutas-kísérő az! Azonnal hagyják el a mosdót! – kiáltotta egy éles, tompa hang a folyosóról.

A francba.