Talia

A mancsaim ritmikus dobbanással érik a fagyott földet. Órák óta futok. Az idő elveszíti az értelmét, amikor a farkas veszi át az uralmat az elme és a test felett. A jeges szél az orromba mar, átvágva a bundámon, de a sikoltozás a fejemben végre tompa zúgássá csendesült. A pánik, amely az erdőbe űzött, nyers kimerültségbe fordul át.

A farkasom felvonyít. Hangja zavartan és mardosó sértettségg