Talia

Hajnali négy óra. Az ablakom előtt az ég az alaszkai tél végtelen feketéjében úszik – abban a különös sötétségben, amelyről az ember úgy érzi, képes lenne elnyelni az egész világot.

A gyöngyfehér, keményfedeles bőrönd előtt állok, amit Maddoxtól kaptam; az ujjaim reszketnek, miközben selyempapírba hajtom a fehér, magas derekú bikinit. A fedélen ezüsttel gravírozva áll a két kezdőbetű: „T.L.”