SIENNA SZEMSZÖGE

A tömeg fülsiketítő moraja még mindig rázta a hideg betont a talpam alatt. Végigsiettem a stadion félhomályos öltözőfolyosóján; a szívem a futástól való kimerültség és a tiszta, leplezetlen izgalom keverékétől kalapált. Hűvös volt a föld alatti levegő, amelyben enyhe dohos sör-, nyirkos gyep- és gyógyszeres sportkrém-szag terjengett. Egy ezüstpapírba csomagolt dobozt szorítottam szorosan a mellkasomhoz. A belsejében egy dizájnerparfüm nehéz, elegáns üvege lapult, amelyre hónapokig spóroltam. A húgomnak, Kierának szántam a holnapi tizenkilencedik születésnapjára. Gyakorlatilag kívülről megtanultam a jázmin és a szantálfa virágos jegyeit, amikor kiválasztottam, mert tudtam, hogy tökéletesen passzol a drága ízléséhez.

Ebben a pillanatban azonban minden figyelmemet Declan kötötte le.

A rögbicsapata épp az imént aratott küzdelmes bajnoki győzelmet. A kaotikus lelátóról néztem végig, ahogy a határait feszegetve küzdött a pályán, segítve a csapatkapitányt az utolsó védelmi vonal áttörésében. Ez a győzelem hatalmas mérföldkő volt. Alig vártam, hogy a karjaimba zárjam. A meccs utáni zűrzavarban – az üvöltöző csapattársak, tomboló szurkolók és kapkodó stábtagok között – olyan volt utat törni, mintha árral szemben úsznék, a keblemet mégis feszítette a büszkeség. A barátom ma este bajnok lett.

Behúzódtam az utolsó kanyarba a privát szárny felé, arra számítva, hogy ott találom, amint épp a felszerelését pakolja össze, vagy a megmaradt lődörgőkkel ünnepel.

Ehelyett megtorpantam. A várakozásom színtiszta iszonyattá foszlott szét.

Declan a szürke fémöltözők mellett állt. Nem volt egyedül. Kiera is ott volt. A kishúgom szorosan hozzá simult, szőke tincsein megcsillant a folyosó rideg neonfénye. Declan mindkét keze intim módon pihent a lány derekán. Ujjai úgy markolták Kiera dizájnerdzsekijének anyagát, hogy attól felfordult a gyomrom.

– Te, mi van, ha meglát valaki? – suttogta Declan, hangjában ideges, pánikba esett éllel.

Kiera nem húzódott el. Felszegte az állát, ajkán kegyetlen vigyor játszadozott.

– Mégis ki? Az a korcs, aki a nővéremnek nevezi magát? – Kiera hangjából csöpögött az érzéketlen rosszindulat, a habozásnak vagy bűntudatnak még a szikrája sem hallatszott benne.

Lefagyott elmém felmondta a szolgálatot. Megpróbáltam kinyitni a számat, hogy sikítsak, hogy megkérdezzem, mi a fene folyik itt, de a torkom elszorult. Mielőtt közbeléphettem volna, Declan lehajtotta a fejét.

Mély, kétségbeesett csókba vonta őt.

A szája sürgető éhséggel mozdult Kiera ajkán, a keze feljebb csúszott a hátán, hogy közelebb húzza magához.

Az ezüstbe csomagolt doboz kicsusszant az elzsibbadt ujjaim közül.

A nehéz üveg vad csattanással vágódott a betonpadlónak. A hang pisztolylövésként visszhangzott végig a folyosón. A vastag üveg szilánkjai szerteszét robbantak, végigsöpörve a földön, és sűrű virágillatfelhőt permeteztek a cipőmre. Az édes illat egyetlen szempillantás alatt vált émelyítővé és hányingert keltővé.

Declan pánikszerűen rántotta el a száját Kieráétól. A feje a zaj irányába rándult, az arca pedig falfehérré vált abban a másodpercben, ahogy a tekintetünk találkozott.

– Sienna? – zihálta Declan. A karja lehullott Kiera derekáról. – Úristen, Sienna. Meg tudom magyarázni.

Földbe gyökerezett lábbal álltam. A levegő hamuvá égett a tüdőmben.

– Megmagyarázni? Azt akarod megmagyarázni, hogyan csókolózol a húgommal? – préseltem ki végül a szavakat, miközben epét ízleltem a torkom hátuljában.

Kiera csupán megigazította a ruháját vigyorgó közönnyel, és pillantása a földön heverő, darabokra tört születésnapi ajándékára tévedt.

– Ugyan már, nyugodj meg, Sienna. Jelenetet rendezel – vetette oda Kiera, és megforgatta a szemét.

– Jelenetet? Szerinted jelenetet rendezek? – Tört fel belőlem egy keserű, megkínzott nevetés. A mellkasom elszorult, a láthatatlan nyomás azzal fenyegetett, hogy szétroppantja a bordáimat. – Igaz is. Milyen ostoba vagyok, hogy kiborulok azon, hogy a barátom épp a húgom torkán nyomja le a nyelvét egy koszos öltözőfolyosón.

Kiera lépett egyet előre, állát pimasz daccal megemelve.

– Van még más is. Mondd el neki, Declan – parancsolta Kiera éles, hajthatatlan hangon.

Declan eszeveszetten rázta a fejét. Bizonytalanul tett felém egy lépést, kinyújtva a kezét, mintha egy vadállatot próbálna csillapítani.

– Kiera, ne – könyörgött Declan, hangja megtört a kétségbeeséstől.

– Terhes vagyok. Declan gyereke – jelentette be Kiera bátran, hangja visszhangot vert a fémöltözők falán.

A betonpadló mintha eltűnt volna a talpam alól. Szédüléshullám csapott át rajtam. Hátratántorodtam, a sarkam ránehezedett egy eltévedt parfümszilánkra, ami ropogva tört össze alatta. Terhes. Kiera terhes a barátom gyerekével. Míg én a lelátón szurkoltam neki, ők a hátam mögött rajtam röhögtek.

– Micsoda? – préseltem ki magamból, a saját hasam köré fonva a karomat.

– Sienna, kérlek. Nem tudtam róla – esdekelt Declan. Kinyújtotta a kezét az alkarom felé, ujjai megérintették a kabátom ujját.

Vad mozdulattal rántottam el a karomat.

– Ne érj hozzám! Csak maradj távol tőlem! – sziszegtem. A tönkretett ajándékom émelyítő illatától fulladozva tudtam, hogy egyetlen másodperccel sem bírok tovább lélegezni ezen a folyosón. – Végeztünk. Mindkettőtökkel megszakítok minden kapcsolatot. Itt és most. – Minden mérget beleadva köptem feléjük a szavakat, amit csak össze tudtam kaparni, nem engedve, hogy sírni lássanak.

Sarkon fordultam és elmenekültem.

Áttörtem a nehéz kijárati ajtókon, és egyenesen a jéghideg esőbe botlottam. A fagyos felhőszakadás másodpercek alatt átáztatta a kabátomat, de semmit sem enyhített a mellkasomat szaggató, lángoló gyötrelmen. A buszmegálló felé siettem, a látásom elhomályosult, ahogy a könnyek végül kibordultak a szememből, elkeveredve a zuhogó esővel.

A városi buszon ültem, vizes hajam az arcomra tapadt, és néztem, ahogy az elmosódott utcai lámpák szétfolynak az esőáztatta ablaküvegen. Az utazás kínkeservesnek tűnt.

Amikor végre felértem a nevelőotthonunk verandájára, egy pillanatra megálltam a sötétben, hagyva, hogy a fagyos eső elzsibbassza a bőrömet. Mély lélegzetet vettem, elfordítottam a kulcsot, és benyomtam a faajtót.

– Sienna? Te vagy az? – Myra parancsoló hangja már a szomszédos konyhából felharsant, még mielőtt lehúzhattam volna a vizes cipőmet.

A nevelőanyánk belépett a tágas előtérbe. Földbe gyökerezett a lába, ápolt szemöldöke a magasba szökött, ahogy végigmérte ázott, reszkető alakomat.

– Te jó ég, mi történt veled? Szörnyen nézel ki – sóhajtott Myra, selyemblúza felett összefonva a karját. Nem kérdezte meg, jól vagyok-e.

Csak bámultam rá, az állkapcsomat olyan szorosan összezárva, hogy belefájdultak a fogaim.

– Hát, jobb lesz, ha rendbe szeded magad, mielőtt Kiera hazaér. Holnap lesz a nagy születésnapi ünneplése, és nem engedhetjük, hogy így nézz ki a partin – dorgált meg Myra, majd hátat fordított nekem, hogy megigazítson egy díszt az előszobabútoron.

A bejárati ajtó kinyílt mögöttem.

Megfordultam. Kiera lépett be az ajtón, lerázva az esőt az esernyőjéről. Declan pár lépéssel mögötte kullogott, nyomorultul és csuromvizesen.

– Sienna – szólalt meg Declan halkan. – Kérlek, nem beszélhetnénk?

Az önuralmam utolsó foszlányai is elpattantak.

– Tűnj el! – visítottam, felé vetve magam, és olyan erővel taszítottam meg a mellkasát, hogy nekiesett az ajtófélfának. – Húzz a francba ebből a házból!

Myra megpördült, arca éles riadalomba torzult.

– Mi a csoda folyik az én házamban? – követelte a választ Myra, és a kibontakozó káosz felé masírozott.

Kiera felé fordultam. – Tudni akarod, mi folyik itt, Myra? Miért nem kérdezed meg a drágalátos Kierádat? Gyerünk, Kiera. Mesélj el mindent anyádnak!

Kiera magabiztos, diadalmas vigyora az öltözőből már teljesen elpárolgott. Mozdulatlanná dermedve állt a helyén.

– Sienna, ne – sziszegte Kiera.

– Dehogynem! Te döntöttél így. Most viseld a következményeket! – ordítottam az arcába.

Myra oda-vissza pillantott kettőnk között, ajka a dühös értetlenség vékony vonalává préselődött.

– Megmagyarázná végre valaki, mi történik itt? – utasított Myra, Kierára meredve.

Nem vettem le a szemem a húgomról, a hangom mérgező nyugalomba süllyedt. – Gyerünk. Mondd el neki, hogyan feküdtél le a barátommal. Mondd el neki, hogy az ő gyerekét hordod a szíved alatt. Mondd el neki, hogyan tettél tönkre mindent.

A rákövetkező némaság fülsiketítő volt. Az egyetlen zajt a fagyos eső verte fel, ahogy az ablakoknak csapódott.

Myra megdermedt, tekintete a vér szerinti lányára szegeződött. – Kiera, miről beszél Sienna?

– Mama, én szeretem Declant – dadogta Kiera.

Egy csattanós, kíméletlen pofon visszhangzott végig az előcsarnokon.

Myra egy szempillantás alatt áthidalta a távolságot, és kézfejjel vágta arcon Kierát. Az ütéstől Kiera feje félrebicsaklott, és sápadt bőrén élénkvörös nyom virágzott ki.

Összerezzentem, a lélegzetem bennakadt a mellkasomban. Azt hittem, Myra engem véd meg. Azt hittem, a nevelőanyám azért bünteti Kierát, mert összetörte a szívemet.

– Te ostoba, felelőtlen liba! – sikoltotta Myra, szeme vadul villogott a puszta tébolytól. – Tisztában vagy azzal, milyen következményei vannak annak, amit tettél? Gyakorlatilag el vagy jegyezve Gael Mercerrel! Épp most kockáztattál el egy elrendezett házasságot, amely létfontosságú ennek a családnak! A Mercer családdal kötött szövetség mindennél előbbre való, és te ezt nagyon jól tudtad!

Myra nem az én összetört szívemet akarta megvigasztalni. Egy meghiúsult üzlet miatt pánikolt.

Myra mély levegőt vett, lesimította a haját, mielőtt merev pillantást vetett volna Declanre.

– Maga pedig takarodjon ebből a házból! Soha többé nem akarom a lányom közelében látni – jelentette ki fagyos tekintéllyel.

Declan még egyszer utoljára rám nézett, mielőtt sarkon fordult, és eltűnt az esős utcán, nehezen bevágva maga mögött az ajtót.

A lépcső mellett álltam, úgy éreztem magam, mint egy kísértet. A saját nevelőanyám épp most kezelte a személyes tragédiámat puszta kellemetlenségként.

– El kell tűnnöm innen – mormoltam, és megfordultam, hogy lenyomjam a kilincset.

– Várj csak, te még nem mehetsz el – állt elém Myra, ragadozóként felmérve a vonásaimat. – Korántsem végeztünk még. Hallottad a húgodat. Terhes annak az idiótának a gyerekével.

Myra szűk körben lépkedett. – Megígértem egy lányt a Mercereknek. Áldozatokba került, hogy ezt elintézzem. Most, hogy Kiera eljátszotta a lehetőségeit, rajtad áll, hogy megvédd a családunk becsületét. A Mercerek néhány nap múlva meglátogatnak minket. Te fogod átvenni Kiera helyét.

Megtorpantam. Az agyam képtelen volt feldolgozni a követelése puszta pofátlanságát. Kiera lefeküdt a barátommal. Kiera házasságon kívül teherbe ejtette magát, pedig nagyon jól tudta, milyen nagyszabású terveket szőtt Myra. És mégis nekem kellene helytállnom?

– Mégis miért tenném? – kérdeztem a csendben.

Myrát szemmel láthatóan megdöbbentette a nyers ellenállásom.

– Hogy miért tennéd? Sienna, sajátomként fogadtalak be, amikor árva kislány voltál. Ilyen könnyen elfelejtetted, honnan jöttél? Így fizetsz meg azért, hogy felneveltelek? – beszélt Myra olyan éles hangon, amellyel bűntudatot akart ébreszteni bennem.

A körmeimet a tenyerembe vájtam. Egy elrendezett házasság kilátása életfogytig tartó börtönbüntetéssel ért fel.

– Nem fogok hozzámenni egy idegenhez, Myra. Főleg nem azért, hogy eltakarítsam a húgom felelőtlen mocskát – jelentettem ki, farkasszemet nézve vele.

Myra előrelépett, tébolyult düh égett a szemében. A tenyere vakító erővel csapódott az arcomra. A pofon hangosan visszhangzott a kinti eső moraja felett. A bőröm lüktetett a forróságtól. Könnyek gyűltek a szemembe, de nem voltam hajlandó hagyni, hogy kicsorduljanak. Rátettem a kezem az égő arcomra, és kihúztam a vállam.

– Csend legyen, te hálátlan dög! – üvöltötte Myra, arca eltorzult. – Az irányításom nélkül semmi vagy! Nincs választásod, nem mondhatsz nekem nemet!

– Hálás vagyok a fedélét, amit nyújtottál, miután elveszítettem a szüleimet – vágtam vissza, összeszedve a bátorságom minden apró morzsáját. – De ez nem ad jogot arra, hogy irányítsd az életemet! Nem fognak zálogként odalökni valami idegennek Kiera hibái miatt!

– Ne merj hátat fordítani nekem! Még nem végeztünk! – sikoltott Myra.

Megragadtam a nehéz kilincset, és feltéptem az ajtót. Nem voltam hajlandó feladni a szabadságomat ennek a mérgező csapdának a kedvéért: kiléptem a fagyos éjszakába, és rácsaptam a súlyos ajtót a hisztérikus sikolyaira.

Az eső már csak szánalmasan szitált, mire benyomtam egy sötét, lepusztult belvárosi bár nehéz vasajtaját. Erős alkohol- és állott füstszag terjengett odabent. Tökéletes menedék volt.

Lerogytam egy magas fabárpultra a sarokban. Vizes ruháim a bőrömhöz tapadtak. Intettem a csaposnak, és egy édes koktélt rendeltem; szükségem volt a cukros szirupra, hogy elnyomja a keserű ízt a számban.

Amikor letették elém az élénkrózsaszín italt, megragadtam a poharat, és a felét egyetlen húzásra felhajtottam.

– Ez koktél, nem whisky. Ha be akarsz rúgni, rendelj valami keményebbet.

Mély, gúnyos kuncogás kísérte a mellettem lévő székről érkező hangot. Tisztán átszelte a bár tompa duruzsolását.

Felemeltem a tekintetem a poharamról, és egy pár szúrós, szemtelen szemmel találtam szembe magam.

Ronan Adler.

Hanyagul ült ott, egy kopott bőrdzsekiben, amely feszült a széles vállán. Az egyetemen mindenki tudta, ki ő. A hírhedt irányító és a rögbicsapat kapitánya. A rosszfiú, aki összetört szívek sorát hagyta maga után. Tetoválások bukkantak elő felgyűrt ingujja alól, elmondatlan történetekre utalva. Vonzó arcán színtiszta csibészségből gyúrt vigyor ült.

Ahogy ott ült előttem a saját szabályai szerint élő egyetemi szívtipró magabiztos lazaságával, hirtelen a felelőtlen dac szikrája gyúlt a mellkasomban. Ha fegyverre volt szükségem, hogy szétzúzzam Myra elrendezett házassági tervét, ez a veszélyes lázadó volt a tökéletes eszköz.

Felé fordultam, és pislogás nélkül álltam az intenzív tekintetét.

– Kellemesen hangzik a whisky, Ronan Adler – hívtam ki. – Meghívsz egy felesre?