Megfordultam, hogy ránézzek.

Kórházi köpenyben, mezítláb és feldúltan állt ott, mégis áradt belőle az a parancsoló tekintély, ami miatt lehetetlen volt nem tudomást venni róla. Sötét haja kócosan tapadt a homlokára, a csuklóján még ott virított a kórházi karszalag. Zihált, a mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, a kezét a hasára szorította, mintha fájdalmai lennének.

De még így is – megviselten