– És még mindig mindent a Bianci családnak adok – sóhajtja Kent, teljesen tudatlanul arról, mennyire féltékeny vagyok már a felesége puszta említésére is. – Húsz év… húsz év mindennek a felépítésére. És esküszöm az Istenre, majdnem kijöttem. Majdnem kifizettem a számlámat, érzem. Csak… még egy kicsit, és szabad leszek.

– Szóval, ez a vége? – kérdezem egy pillanat múlva. – A fegyverek? Ez a vége?

–