Nevetek, ahogy Kent letesz az ágyamra az én oldalamon, majd hátrál, és úgy néz rám, mintha megsérülhettem volna. Bár kicsit túlzás, jólesik, hogy ennyire aggódik értem.

– Jól vagy? – suttogja, zsebre dugva a kezét.

– Jól vagyok – mondom, és nem tudom megállni a mosolyt, miközben az ágyat veregetem magam mellett. – Gyere ide.

– Mindjárt – motyogja, majd elkezd járkálni a szobában, és úgy rendezi a