Ha tudtam volna, hogy a majdnem tökéletes életem egyetlen pillanat alatt pokollá változik, talán másképp csináltam volna a dolgokat.

Négy éve választott társam mögött álltam, miközben könnyek csorogtak végig az arcomon. Megígérte, hogy nem számít, mi történik, mivel engem választott társául, én leszek a Lunája, és ezen semmi sem változtathat. De most ott állt, és úgy bámulta az előtte álló lányt, mintha ő jelentene neki a világot, nem pedig én. De mit is várhattam volna? Ő volt a társa, nem én.

Ha bárkit hibáztatni lehetett, az a Holdistennő volt.

Amikor a lány a karjaiba futott, és ő nem lökte el magától, már nem tudtam visszatartani a könnyeimet.

– Elnézést – mormoltam, de biztos voltam benne, hogy senki sem hallotta, mert mindenki az előttük zajló jelenettel volt elfoglalva.

Megfordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam, kifutottam onnan. Le kellett csillapítanom az idegeimet.

Ahogy kiértem, leültem a lépcsőre, és mély levegőt vettem. Hát ennyi volt, vége a majdnem tökéletes életemnek. Ha tudtam volna, hogy ez a bál így végződik, sosem jöttem volna el.

Legalább ha Liam elmondta volna, hogy megtalálta a társát, nem fájt volna annyira, mint látni, ahogy a lány a karjaiba rohan.

– Clara? – hallottam meg Liam hangját a hátam mögül, és azonnal letöröltem a könnyeimet, ahogy odalépett hozzám, és leült mellém.

– Clara…

– Szóval mi lesz velünk? Elutasítasz? – vágtam közbe, ahogy felé fordultam. Nem tudom, miért feltételeztük mindketten, hogy sosem találjuk meg a rendelt társunkat, de én hittem abban, hogy még ha meg is találnám az enyémet, akkor is Liamet választanám, mert túlságosan szerettem.

– Semmi sem változik, téged választottalak. Szeretlek, ne feledd – mondta Liam, és én nagyon próbáltam hinni a szavainak, de éreztem: valami megváltozott köztünk.

– Nem foglak megállítani, ha vele akarsz lenni, megteheted – mormoltam, mire ő összeráncolta a homlokát.

– Téged akarlak, Clara – motyogta, én pedig szomorúan elmosolyodtam azon, milyen bizonytalannak hangzott.

– Ő a rendelt társad, ezzel nem versenyezhetek. Haza akarok menni, pihenni szeretnék – suttogtam, és felálltam a lépcsőről.

– Most nem mehetek el, megkérem Jamest, hogy vigyen haza. Hamarosan ott leszek, rendben, szerelmem? – kérdezte, én pedig felsóhajtottam.

Ha ez a múltban történt volna, azonnal velem jött volna.

– Rendben. – Hamarosan megérkezett James béta, és az autóhoz vezetett. Ahogy épp beszállni készültem, láttam, hogy a lány Liamhez szalad, és ahogy az arcuk felragyogott, a szívem görcsbe rándult.

Gyorsan elkaptam a tekintetemet, és beültem a kocsiba.

– Mehetünk – mormoltam halkan, James pedig azonnal beindította a motort. Ahogy elhajtottunk, észrevettem, hogy James folyamatosan engem figyel a visszapillantó tükörben.

– Ha mondani akarsz valamit, csak rajta – mormoltam, mire ő felsóhajtott.

– Ugye tudod, hogy őt kell Lunájává tennie? Ha téged tesz meg a Lunájának a társa helyett, tragédia és szerencsétlenség sújtja a falkát, és ezt egyikünk sem akarja – mormoltam, én pedig csak összeszorítottam a számat válasz nélkül. Még ha ez csak babona is volt, senki sem volt kész kockáztatni.

Amint a falkaházhoz értünk, felszaladtam a közös szobánkba, és lerángattam magamról a ruháimat.

Beálltam a zuhany alá, és percekkel később már az ágyon feküdtem, minden erőmmel azon igyekezve, hogy elaludjak, de egyszerűen nem ment. Ezernyi gondolat kavargott a fejemben. Őt fogja választani?

Épp amikor már elaludtam volna, meghallottam Liam mély hangját, amint szívből nevet.

Kissé felültem, és épp ki akartam mászni az ágyból, amikor egy női nevetést hallottam az övével összefonódni.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen vicces vagy, Liam Alfa – mondta a lány, és hallottam Liam kuncogását.

– Hívhatsz Liamnek – hallottam a válaszát, és a sajgó fájdalom visszatért. A mellkasomhoz kaptam, miközben csendes könnyek gördültek le rajta. Csak kevés embernek volt megengedve, hogy a keresztnevén szólítsa, és azok a családtagjai voltak, meg én. Még Kade béta vagy Elliott gamma sem hívhatta a nevén.

Néhány perccel később hallottam, hogy nyílik a szobánk ajtaja. Azonnal letöröltem a könnyeimet, és rámosolyogtam, bár biztos voltam benne, hogy inkább vicsorgásnak tűnt.

– Itt van – mormoltam, és felsóhajtottam, ahogy ő frusztráltan a hajába túrt.

– A szüleim és az övéi nem engedték, hogy ott hagyjam, szóval a balhé elkerülése végett elhoztam ide. Ugye nem zavar? Ha igen, átköltöztetem a vendégházba, és…

– Ő a társad, Liam – vágtam közbe szomorú mosollyal. – Ha valakinek, akkor nekem kellene a vendégházba költöznöm – mormoltam, mire ő összeráncolta a homlokát.

– Te itt maradsz velem, mindig – suttogta, majd nyomott egy csókot az arcomra, mielőtt elment volna felfrissíteni magát.

Visszafeküdtem az ágyba, várva rá. Amikor végre végzett, mellém bújt, átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához.

– Mindent elintézek, rendben? Nem hagyhatsz el – mormoltam, én pedig egy sóhajtás után lehunytam a szemem és elaludtam. De amikor az éjszaka közepén felébredtem, Liam nem volt mellettem.

Összeráncolt homlokkal néztem körbe, majd kimásztam az ágyból. Épp keresni indultam volna, amikor meghallottam a folyosóról beszűrődő fojtott hangját.

Lassan követtem a hangot, és épp befordultam volna a sarkon, amikor megláttam Liamet és a lányt az erkélyen állni, amint beszélgettek és nevetgéltek.

Egy ideig bámultam őket, majd megfordultam, és olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam, mielőtt a könnyeim hullani kezdtek volna. Elveszítettem őt, a lányt fogja választani, nem engem…