Azon az éjszakán mennydörgésről álmodom.

De nem mennydörgés az.

Valami ősibb, mélyebb hangja – valami hatalmas és ősi mozdul meg a tenger legmélyebb árkában.

Az álom csenddel kezdődik. Egyedül lebegek az óceánban. A víz körülöttem túl nyugodt, természetellenesen csendes, és a felszín felettem olajos, gyöngyházfényben ragyog. Nincs hang – nincs hal, nincsenek hullámok, csak a saját szívdobogásom –,