– Gyere már, te szomorú alak – suttogja Frankie, megsimogatja a fejem, és felnézek rá, miközben nevetek. – Menjünk inni valamit a folyópartra.

– Nem vagyok szomorú! – tiltakozom, még mindig nevetve. – Csak… túl vagyok terhelve, és… fáradt vagyok, és… olyan gyönyörű itt, és…

– És talán egy kicsit szomorú?

Megrázom a fejem, nemet mondva, még mindig mosolygok, de ahogy rám néz, tudom, hogy átlát rajt