Olivia

Egy pillanatig így maradtunk, mindketten nehezen lélegezve. Aztán gyengéden leemelt magáról, és visszahúzott a mellkasára, együtt dőlve hátra a kanapén.

Percekig egyikünk sem szólalt meg, csak próbáltuk visszanyerni a lélegzetünket. A testem csont nélkülinek, teljesen kimerültnek tűnt.

– Jól vagy? – kérdezte végül, kezével a hajamat simogatva.

– Ühüm. – Csak ennyire futotta tőlem.

Felkuncog