Enzo

– Ma van a nap, szerelmem.

Mila lágy és édes hangja rántott ki a merengésemből. Azt vettem észre, hogy ismét azoknak a felfoghatatlanul mély vizű medencéknek a partján ülök, bár ezúttal nem igazán emlékeztem, hogyan kerültem ide.

Összevonva a szemöldököm, megfordultam, és láttam Mila rám mosolygó arcát. Kinyúlt, megérintette az arcomat, és…

Igen. Persze. Csak itt pihentem a nagy harcom előtt.