Amikor minden végtagom elzsibbad, és még a karjaimat sem tudom felemelni, hogy üssök, leülök az új zsák elé, és csak bámulom a lyukat, amit ütöttem rajta. A tömőanyag és a homok bele a padlóra ömlik előttem. Azt sem tudom, mikor szakadt ki. Csak bámulom és sírok, hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam az érzelmi kimerültség, és egy beteg, eltorzult részem reméli, hogy ők is érzik. Érzik a legmélyebb