A következő néhány pillanatban mindketten síri csendben, mozdulatlanul állunk, és végül kiderül, hogy én vagyok az, aki nem bírja tovább. Megtöröm a csendet, a mozdulatlanságot: élesen beszívom a levegőt, közelebb lépek hozzá, és a testemet az övéhez préselem.

Mert – mindenek ellenére –, a fenyegetés ellenére sem hiszem, hogy képes lennék megállni.

– Rendben – lehelem, miközben átkarolom Kentet, a