Aztán újra összeráncolom a homlokom, rádöbbenve, hogy igaza van. Hogy látszólag semmi okom sincs rá, hogy zavarjon, ahogy Kent Nataliára tekint, mintha a rég elveszett szerelme lenne, aki talán tényleg az.

Így hát újra Danielre figyelek, és egy újabb nagy kortyot iszom a borospoharamból, miközben ő az asztalhoz vezet, és leültet maga mellé.

– Hosszú vacsora lesz, mi? – mormolom a vőlegényemnek, mi