Másnap reggel egyedül ébredek, a napfénybe pislogva, a gyász és a magány pedig mellbe vág.

Bámulom az ablakomat, nézem a rajta átsejlő kék égboltot, és hallgatom a kinti sirályok károgását, és arra gondolok, milyen gyönyörű itt, a tengernél. Arra gondolok, hogy Kent azért adta nekem ezt a menedéket, távol mindentől, hogy az enyém lehessen, bármi is történjék vele.

És rájövök, hogy elég okos volt a