– Na, itt is van – hallom Janeen hangját, mire felülök, szipogva törölgetem a könnyeimet. Azt sem hallottam, hogy kinyílt az ajtó.

– Micsoda? – kérdezem.

– Az én kis sírós hugicám – mondja Janeen, rám mosolyog, és a kopott, régi köntösébe burkolózva az ajtófélfámnak dől. – Végre visszatért. Na, gyere már, nyögd ki! – teszi hozzá vigyorogva. – Mi szakította át a gátat?

Újra szipogok, aztán nevetni