Sötét éjszaka volt, a súlyos függönyök teljes homályba borították a szobát.

Két test feszült egymásnak az ágyban. A férfi légzése nehézkes volt; robusztus testalkattal bírt, modora pedig durva volt.

Nicole-nak olyan fájdalmai voltak, hogy néhányszor legszívesebben ellökte volna magától a férfit. Ám amikor eszébe jutott a kórházban fekvő édesanyja, kényszerítette magát, hogy elfojtsa az ellenállást. Összeszorította a fogát, és hagyta, hogy a férfi újra és újra kénye-kedve szerint bánjon vele...

Hosszú, nagyon hosszú idő után a férfi végre mély álomba zuhant. Nicole, elviselve a kellemetlen érzést, kitámolygott az ágyból, felöltözött és távozott.

A kifogástalan sminket viselő Queenie Anderson kényelmes léptekkel sétált a szoba ajtajához.

– Hogy ment, húgom? Jól kiszolgáltad Joseph fiatal urat? – Szemeiben leplezetlen önelégültség csillant meg, amikor meglátta Nicole siralmas alakját. „Na és, ha Nicole szép és kiválóan tanul? A végén úgyis csak arra jó, hogy engem helyettesítsen, nem igaz?”

Nicole hangja repedt és rekedtes volt, ahogy fogcsikorgatva felemelte makacs, csinos kis arcát.

– Ne felejtsd el, mit ígértél, Queenie.

– A kétszázezret átutaltam a számládra – válaszolta Queenie, miközben visszadobta Nicole mobiltelefonját a tulajdonosának. Majd megvetéssel és gúnnyal teli, gonosz hangon hozzátette: – Természetesen nem felejtem el. Elvégre ez az a pénz, amiért eladtad a testedet.

Mérgező szavai tőrként hasítottak Nicole szívébe, de Nicole-t ez már nem igazán érdekelte. Miután visszavette a telefonját, a kórházba sietett.

Miután Nicole teljesen eltűnt a szeme elől, Queenie hidegen felhorkant, és riszálva nyitotta ki a lakosztály ajtaját.

Joseph Mann a Mann család legkisebb fia volt. Kétes hírneve ellenére apja, Robert Mann nagyon kedvelte, mivel Joseph késői gyermekként született, amikor Robert már idős volt. Joseph ma este tele volt itallal, így nem fog tudni a cseréről. Ha meglátja a vért az ágyban, biztosan vállalni fogja a felelősséget a történtekért! „Ha Joseph nem ragaszkodna annyira a szüzekhez, nem adtam volna át a lehetőséget Nicole-nak, annak a ribancnak!” – gondolta magában Queenie.

Azonban amint levetkőzött és bement az ágyba, a férfi hirtelen felébredt. Erős, nagy kezével azonnal megragadta a lány torkát, és minden pórusából rémisztő, gyilkos aura áradt.

– Ki vagy te? – Hangja rekedt volt, némi bujasággal vegyítve, mivel épp most hált valakivel, de fellépése szokatlanul parancsoló volt.

A megdöbbent Queenie felnézett, és váratlanul azt látta, hogy a rajta fekvő férfi nem Joseph. Ő Colton Gardner volt, aki jelenleg a Gardner család élén állt – egy olyan családén, amelyhez a Mann család fel sem érhetett...

...

Öt évvel később.

Nicole, hosszú, elegáns ballonkabátot viselve, magas sarkú cipőben lépdelt a tömegben a Goldwick repülőtéren, gyönyörű arcával és bombázó alakjával sokak figyelmét magára vonva.

A visszatérés az ismerős városba önkéntelenül is révületbe ejtette Nicole-t. Bár abban az évben megkapta a kétszázezret, mire a kórházba ért, édesanyja elhunyt. Az orvos szerint a kórház sokszor hívta őt, amikor anyja a haláltusáját vívta, de minden hívást kinyomtak.

Nicole szinte összeomlott, amikor ezt meghallotta, hiszen amikor a kórház hívta, ő Joseph ágyában volt, a telefonja pedig Queenie kezében! Más szóval Queenie volt az, aki megfosztotta édesanyját az utolsó túlélési esélytől!

Kezdetben Nicole véget akart vetni az életének, miután elrendezte anyja temetését. Azonban a méhében lévő baba visszatartotta...

Hirtelen egy fiú tiszta hangja zökkentette ki az elrévedésből.

– Siess, Anyu! Mindjárt bepisilek!

Nicole kedve azonnal felderült, amint lehajtotta a fejét, és meglátta fia gyengéd kis arcát, amely vörös volt az erőlködéstől, hogy visszatartsa a pisilést.

– Most hirtelen nagyon kell, mi? Mondtam, hogy használd a mosdót a repülőn, de te folyton nemet mondtál.

– Anyu! – Hayden Anderson duzzogva csücsörítette a száját, némi sértődöttséggel.

– Rendben, a reptéri mosdó arra van. Gyere, elkísérlek – válaszolta Nicole, önkéntelenül is megszaporázva lépteit, átvezetve fiát a tömegen, míg végül elérték a mosdót. – Boldogulsz egyedül? – kérdezte, kissé leguggolva. Amikor hazatértek külföldről, a fia ragaszkodott hozzá, hogy mindent magukkal hozzanak, így nagyon kényelmetlen volt számára követni a fiát a mosdóba a sok csomaggal.

– Igen. Ne aggódj, Anyu. Egy perc múlva kint vagyok – válaszolta Hayden, miközben fürgén beügetett a mosdóba. Úgy tűnt, már nem tudja sokáig tartani.

Nicole a bőröndjét cipelve várakozott kint, amikor a zsebében hirtelen megszólalt a mobiltelefonja. A hívóazonosító láttán kissé összeráncolta a homlokát. „Miért tűnik ismerősnek ez a telefonszám? De hiszen mindig elmentem azoknak a számát a névjegyzékembe, akikkel munkakapcsolatban állok...” Ennek ellenére felvette a telefont.

Egy bocsánatkérő női hang azonnal megszólalt a vonalban.

– Sajnálom, Ms. Lisa...

A nő hangjában tisztelet csengett, és ismerősnek tűnt, de Nicole nem emlékezett rá, hogy ismerne bárkit is ilyen hanggal.

– Kivel beszélek? – kérdezte értetlenül. Az elmúlt öt évben divattervezést tanult. Végül felfedezte egy tehetségkutató, így csatlakozott az F&M Apparelhez főtervezőként, „Lisa” fedőnév alatt.

Kezdetben Nicole azt tervezte, hogy ezen a hazatérésen elviszi Haydent az édesanyja sírjához. Történetesen az F&M Apparel itteni fióktelepe épp tárgyalásokat folytatott a Gardner Corporationnel, az ország egyik vezető vállalatával egy partnerségről, így a főnöke megkérte, hogy segítsen a tárgyalásokban...

Eközben Queenie a vonal másik végén lejjebb vitte a hangját, hogy lágyabbnak tűnjön.

– Ms. Lisa, én vagyok az asszisztense itt az országban. Nekem kellene Önért mennem ezúttal, de valami fontos dolog közbejött, amit el kell intéznem, szóval nagyon el vagyok havazva...