*****Tragedy szemszöge*****

Egyedül maradva a szobában, kellett egy perc, hogy összeszedjem magam.

A találkozás a tekintélyt parancsoló Alfával felzaklatott, de szavaiban ott pislákolt a remény halvány szikrája – egy esély a megváltásra a falkáján belül.

Miközben letöröltem az arcomat áztató könnyeket, végigmértem a szobát, befogadva a pazar környezetet.

Hatalmas volt a kontraszt ahhoz a szerény helyhez képest, amit előző falkámnál ismertem. Otthon egy régi seprűs szertárba voltam száműzve – poros volt és nyirkos, egyetlen kis matraccal a padlón.

A hatalmas franciaágy, a fényűző bútorok és a saját fürdőszoba olyan életről árulkodtak, amelyről eddig csak álmodtam, de nem engedhettem meg magamnak, hogy a kényelem máris elcsábítson... mert mélyen legbelül tudtam, hogy ez talán nem tart sokáig.

Kopogás hallatszott az ajtón, amitől összerezzentem, és meredten bámultam rá...

– Ruhák önnek, kisasszony... az Alfa küldte... – Egy apró termetű, idős nő lépett be a szobába, és ragyogó mosollyal nézett rám.

Kényszeredett mosolyt erőltettem az arcomra, úgy festhettem, mint egy reflektorfénybe dermedt őz, miközben a nő a puha selymeket és bolyhos törölközőket a karomba helyezte – majd gyengéden megveregette a vállamat.

– Csak elképzelni tudom, min mehetett keresztül, kedvesem... de tudja meg: a mi Alfánk lehet, hogy vad és félelmetes, de nagyon ésszerű ember... zuhanyozzon le, és használja bátran a termékeket – azt akarja, hogy érezze magát otthon – magyarázta a kedves hölgy, mire bólintottam, és egy utolsó mosolyt küldtem felé, mielőtt visszaindult volna az ajtóhoz.

Soha senki nem volt még olyan kedves hozzám, mint ő az imént...

Ezzel a gondolattal a szemem újra könnybe lábadt, miközben a fürdőszoba felé vonszoltam magam.

Beléptem, alig várva, hogy megtisztuljak és átvegyem a kapott tiszta ruhákat. A meleg víz megnyugtatta fáradt testemet, lemosva a mocskot és a piszkot, ami a régi falkámnál töltött idő alatt rakódott rám.

Felnyögtem, amikor a víz a lábamon lévő vágásokhoz ért, de mégis hálás voltam, hogy kitisztíthattam a sebeket... Otthon nem voltam hozzászokva a meleg vizes zuhanyzáshoz, így ez ismét olyan volt számomra, mint egy álom...

Bogyós gyümölcs illatú samponnal és balzsammal habosítottam be a hajamat, élvezve, hogy életemben először ilyen csúcsminőségű termékekkel tisztíthatom. Kétszer is alaposan megmostam, azt akartam, hogy a hajam a lehető legtisztább legyen, és hogy könnyebb legyen kifésülni a csomókat...

Ahogy kiléptem a zuhany alól, kihasználtam az új fogkefe és a mentolos fogkrém adta lehetőséget – addig súroltam a fogaimat, amíg elégedett nem lettem a tisztaságukkal.

Végül kiléptem a fürdőszobából a tiszta, babakék selyempizsamába öltözve, és a tükörképemre pillantottam.

A tükörből visszanéző lány már most más embernek tűnt, mint az az összetört és kitaszított lány, aki mindig is voltam.

Halvány reménysugár csillant a szememben, ahogy ujjbegyeim végigsiklottak a puha ruhanyagon, amelyet korábban soha nem volt lehetőségem megérinteni...

Újra átkutattam a fürdőszobát, és hálát adtam, amikor találtam egy hajkefét. Élvezettel húztam végig hosszú, megpuhult hullámaimon – hónapok óta először láttam szőke fürtjeimet ragyogni.

Épp végeztem, és a majdnem száraz hajamat meg a tiszta bőrömet csodáltam a tükörben, amikor kopogás szakította félbe a gondolataimat.

Összerezzentem, és sietve ajtót nyitottam. Az Alfa egyik bizalmi embere állt kint – ugyanolyan bosszúsnak tűnt, mint korábban.

– Az Alfa a dolgozószobájába kéreti – közölte nyersen a bérenc. Hangja mentes volt minden érzelemtől, én pedig bólintottam.

Idegesen követtem őt a folyosókon, lépteim visszhangzottak a csendben. A várakozás súlya nehezedett a levegőre, ahogy közeledtünk az Alfa dolgozószobájához; egy helyiséghez, amelyből csak úgy áradt a hatalom és a tekintély...

A bérenc kitárta az ajtót, felfedve a masszív faasztal mögött ülő Alfát. A szoba smaragdzöld és arany színekben pompázott, tölgyfa polcokkal, amelyek tele voltak ősi könyvekkel és bonyolult műtárgyakkal – mindez az Alfa hatalmas tudásáról és befolyásáról tanúskodott.

Beléptem a szobába, tekintetemet az Alfára szegezve, aki kifürkészhetetlen arckifejezéssel méregetett.

Sötét haja remekül kiegészítette napbarnított bőrét, határozott vonásai pedig dominanciát sugároztak. Izmos karjait tetoválások díszítették, tovább növelve gazdagságának, státuszának és erejének auráját. De a szúrós zöld szeme volt az, ami mindig rabul ejtett.

Soha életemben nem láttam még ilyen szemeket...

– Tragedy – szólalt meg az Alfa. Hangja parancsoló volt, mégis vegyült bele némi kíváncsiság. – Elfogadtad a párod elutasítását, de érzem, hogy még mindig sok terhet cipelsz magaddal. – Szavaira a bérenc becsukta az ajtót és távozott – ismét magunkra hagyva minket, amitől ideges lettem.

Bólintottam, hangom alig volt több suttogásnál. – I-Igen, Alfa. Az elutasítás fájdalma még mindig kísért, de elhatároztam, hogy továbblépek. Nem voltunk egymáshoz valók.

Egy pillanatig tanulmányozott, tekintete rendíthetetlen volt. – Helyes – felelte, hangjában némi elismeréssel. – Most pedig van egy feladatom a számodra.

A szívem hevesebben kezdett verni a szavaira. Ez volt az esélyem, hogy bizonyítsak, hogy kiérdemeljem a helyemet a falkában.

– Sokkal jobban nézel ki most, hogy rendbe szedtünk. – Szeme hirtelen végigszaladt a megjelenésemen tetőtől talpig, én pedig feszengtem tüzes tekintete alatt.

– Gyere ide. – Intett az ujjaival, a lábaim pedig önálló életre keltek – mintha transzban lennék.

– Ülj le. – Utasított, én pedig lassan leereszkedtem a nagy íróasztalával szemközti székbe, megcsodálva a papírhalmokat, amiket felhalmozott.

Nyilvánvalóan elfoglalt ember volt...

Tanulmányoztam őt, és mintha a derű csillana meg a szemében, mielőtt megszólalt: – Az első feladatod: azt akarom, hogy vágd le a hajam és borotváld meg a szakállam. – Fejezte be, én pedig majdnem összeestem.

– M-Micsoda? – dadogtam, mielőtt felállt volna helyéről, és átvágott a szobán.

Odasétált egy szekrényhez, elővett egy ollót és egy borotvakést, majd letette őket elém az asztalra, néhány egyéb eszköz mellé.

A felelősség súlya a vállamra nehezedett, és rájöttem, hogy ez a feladat több puszta ápolásnál.

Ez a bizalom és a sebezhetőség próbája...

– Tragedy – mondta halkan, parancsoló hangon –, azt teszed, amit parancsolok. Ez nem választás kérdése. Ha a személyi szobalányom akarsz lenni, bíznom kell benned. – Vont egyet a vállán, majd hátradőlt a székében, és intett, hogy menjek oda.

A személyi szobalánya...

Szavai hideg borzongást küldtek végig a gerincemen, szívem pedig a torkomban dobogott.

Tudtam, hogy az ellenszegülés nem opció, de tekintetének intenzitása világossá tette, hogy itt többről van szó, mint egy egyszerű hajvágásról...

Vettem egy mély lélegzetet, próbáltam megnyugtatni remegő kezemet, ahogy először az ollóért nyúltam.

Ahogy közelebb léptem hozzá, a levegő szinte szikrázott a feszültségtől. Ősi energiájának és drága kölnijének illata betöltötte a szobát, túláradó és mámorítóan isteni volt.

Ujjaimat végigfuttattam sötét fürtjein, érezve azok sűrűségét és súlyát. A tincsek úgy fonódtak az ujjaim köré, mint élőlények, mintha erejének meghosszabbításai lennének.

Az olló minden egyes csisszanásával a tekintély megnyirbálásának hangja töltötte be a szobát, én pedig minden vágásnál szinte összerezzentem.

Szemei belém fúródtak, zöld intenzitásuk a lelkemig hatolt. Mintha minden gondolatomon és vágyamon átlátna, feltárva a bennem lévő nyerseséget.

Ahogy nyírtam a haját, nem tudtam nem érezni egy furcsa kapcsolatot vele, mintha az lenne a sorsom, hogy életemnek ebben a szakaszában találkozzam vele...

Minden földre hulló tincs olyan volt, mintha identitásának egy darabja hullana le, felfedve egy olyan oldalát, amelyet elrejt a világ elől.

Amikor a szakállára került a sor, a szoba még feszültebbé vált. A borotva veszélyes precizitással siklott végig a bőrén, és férfias esszenciájának illata betöltötte a levegőt.

Éreztem, ahogy kezei a combomra csúsznak, majd hirtelen megragadják a csípőmet, amitől megfeszültem az érintése alatt...

– Remegsz – jegyezte meg hanyagul, mire megköszörültem a torkomat, és gondolatban elátkoztam piruló orcáimat.

A sebezhetőség az arckifejezésében egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes, éles emlékeztető arra a hatalomra, amellyel felettem bírt – annak ellenére, hogy én voltam az, aki nyitott pengét tartott a torkához.

A borotva minden egyes húzásával élesen tudatában voltam a pillanat súlyának. Ez nem csak a szépítkezésről szólt; arról szólt, hogy megkísérlem-e megölni őt.

Nem merném...

Amikor végre végeztem, hátraléptem, hogy megcsodáljam a munkámat. A lélegzetem elakadt, ahogy kiszabadítottam magam a fogásából.

– Tragedy – mormolta, hangjában az elégedettség és az éhség keveredett. – Engedelmességet és hozzáértést tanúsítottál. Tetszik. – Ismerte el, miközben a tükörhöz lépett, hogy megcsodálja az eredményt.

Szavai borzongást küldtek végig a gerincemen, a félelem és az izgalom erőteljes elegyét.

Ez a férfi, ez az Alfa, nem hasonlított senkihez, akivel korábban találkoztam.

Más volt...