A bíróságra érkezés és a bejelentkezés nem okozott különösebb gondot, ám Rebecca télikabátja feltűnést keltett az épületben.

Sokan diszkréten rájuk pillantottak, majd vizslató tekintettel méregették Theodore-t.

Debra Rebecca körül sürgölődött, gondoskodva arról, hogy a lánya kényelmesen érezze magát.

Theodore mindig is a csodálat középpontjában állt, de ez volt az első alkalom, hogy ítélkező pillantások kereszttüzébe került. Úgy érezte, mindenki felméri őt, és úgy néznek rá, mintha egy gazember lenne.

Frusztráltan odaszólt a személyzetnek: – Nem lehetne sietni?

Az ügyintézők vetettek rá egy pillantást, de tartották a megszokott, komótos tempójukat.

Rebecca eközben szorgalmasan válaszolt minden kérdésre, és aláírta az elé tett papírokat.

Theodore éppen aláírásra emelte a tollat, amikor hirtelen megcsörrent a telefonja.

A férfi összeráncolta a homlokát, letette a tollat, és elővette a készüléket. Amikor meglátta a kijelzőt, megdermedt.

Néhány lépést távolodott, hogy fogadja a hívást.

A pultnál Debra fogta Rebecca kezét, némán vigasztalva lányát.

Mindeközben Theodore arckifejezése drasztikusan megváltozott, miután beleszólt a telefonba. Aztán sietve kisietett az ajtón, gondterheltnek tűnt, és ügyet sem vetett a válási papírokra.

Debra pánikba esett, és gyorsan utánaeredt, de a férfi gyakorlatilag sprintelt!

Dühében Debra szedni kezdte a lábát, de nem tudta utolérni.

– Theodore! – kiáltotta tehetetlen dühében.

„Mi baja van ennek az embernek? Nem tud egy helyben maradni, amíg elválunk? Már éppen aláírta volna, most meg elrohan!”

Nem halt volna bele, ha aláírja a papírokat távozás előtt.

– Becky, édesem, maradj itt! Anyu utánamegy – mondta Debra Rebeccának, hangjában aggodalom remegett. – Harminc perc múlva visszahozom ide azt a tuskót!

Azzal Debra Theodore után vetette magát.

De odakint Theodore már beült a karcsú, fekete Rolls-Royce-ba. A luxusautó úgy lőtt ki, mintha puskából lőtték volna ki, és eltűnt, mielőtt Debra egyet pisloghatott volna.

Debra gyorsan leintett egy autót, és kétezer dollárt ajánlott a sofőrnek, ha üldözőbe veszi a Rolls-Royce-t.

A sofőr éppen le akarta teremteni, amiért megállította, de a felkínált pénz túl csábító volt. Sebességbe csapta az autót, és csikorgó kerekekkel eredt az előttük haladó Rolls-Royce nyomába.

Ám lépést tartani egy Phantommal nem volt kis teljesítmény. Alig két perc elteltével a Rolls-Royce eltűnt a szemük elől.

A sofőr zavartan nézett.

– Szóval nem értük utol. Azért megkapom a kétezer dollárt? – kérdezte óvatosan, az anyósülésen ülő Debrára pillantva.

Debra füstölgött a méregtől, de nem volt ésszerűtlen. Azonnal elővette a telefonját, és átutalt kétezer dollárt a sofőrnek!

A sofőr fülig érő szájjal nyugtázta a pénz megérkezését. A pénz beszél, végtére is. Ez igazán lenyűgöző volt.

– Vigyen vissza! – követelte Debra.

Becky még mindig a bíróságon volt. Debrának vissza kellett térnie hozzá. A lánya épp most szült, segítségre volt szüksége a felépüléshez. Nem hagyhatja ott egyedül.

– Természetesen, hölgyem, azonnal! – egyezett bele boldogan a sofőr.

Kétezer dollár volt! Ezt a gazdag hölgyet bárhová elvinné, ahová csak kéri, akár az államon kívülre is, ha úgy kívánja.

Gyorsan visszavitte Debrát a bírósághoz.

Eközben Rebecca még mindig várt, amíg az anyja vissza nem tért.

Debra haragja szívfájdalommá olvadt, amikor meglátta Rebeccát, némi bűntudattal vegyülve.

– Sajnálom. Nem tudtam utolérni – mondta Debra, megfogva Rebecca kezét, és halkan vigasztalta.

– Nem baj – mondta Rebecca halkan.

Debra aggódva nézett Rebeccára. – Becky, mit szólnál, ha most hazamennénk? Elintézhetjük egy másik napon.

Eredetileg kérdezni akart valamit, de látva a lánya arcára kiülő szomorúságot, nem vitte rá a lélek. A kérdezősködés csak rosszabbul esne Rebeccának, így Debra inkább vigasztalta.

– Rendben. – Rebecca bólintott.

Debra gyorsan hívott egy másik autót, és hazavitte Rebeccát.

Otthon a dada vigyázott a gyerekekre. Látva, hogy Rebecca és Debra visszatértek, odament hozzájuk a babákkal.

– Hogy vannak a gyerekek? – kérdezte Rebecca.

– Nagyon jók voltak, semmi nyűgösködés. Épp azon gondolkodtam, adjak-e nekik tápszert. Nem számítottam rá, hogy ilyen korán hazaérnek – mondta mosolyogva a dada.

Amint a dada befejezte a mondatot, a karjában lévő baba mereven Rebeccára bámult, és apró kezeit nyújtotta felé, mintha ölelést kérne.

Rebecca szíve elolvadt. Sietve odalépett, és karjaiba vette a csöppséget.

Abban a pillanatban, ahogy a baba a karjába került, azonnal Rebecca mellkasához bújt. Talán... éhes volt?

A dada felnevetett a látványra. – Úgy tűnik, a kislány szopizni szeretne.

– Jobb, ha ágyba bújsz, édesem. Ott melegebb van – mondta Debra, aki jobban aggódott a lányáért, mint a babákért.

Rebecca megfogadta anyja tanácsát, betakarta magát egy vastag paplannal, majd mindkét babát maga mellé vette, hogy megszoptassa őket.

Ezt a jelenetet látva Debra még nagyobb haragot érzett az Edwards és a Mitchell család iránt. Az ő drága lánya olyan csodálatos volt. Hogy bánhattak vele ilyen hitványul?

– Becky, ne aggódj. Amint felépülsz, elintézzük azt a tuskót. Ennek a házasságnak mindenképpen vége lesz – vigasztalta Debra Rebeccát, miután a lány befejezte a babák etetését.

Rebecca az anyjára nézett, és elmosolyodott: – Rendben.

Debra megkönnyebbült. Folytatta: – Ne aggódj a válás miatt. Ha valaha újra férjhez akarsz menni, a Carter családnak vannak kapcsolatai. Rengeteg jó férfi van odakint, akik közül választhatsz. És hidd el, bármelyikük sokkal jobb lenne, mint Theodore.

Rebecca egy pillanatra szóhoz sem jutott. – Anya... nem akarok újra férjhez menni – mondta tehetetlenül.

Theodore önmagában is mély sebeket hagyott benne. Nem akart újra férfiakkal kezdeni.

Debra szíve megfájdult a lányáért. Becky alig volt húszéves, élete virágjában. Szeretni és becsülni kellene, nem pedig ilyen mélyen megbántani.

– Semmi baj, édesem. Egyszerre csak egy lépést teszünk. Ha nem találsz olyat, aki tetszik, élvezheted a saját életedet is. De ha találsz valakit, az egész család támogatni fog! – bátorította Debra mosolyogva.

Az anyukája olyan kedves volt... Erre gondolva Rebecca nem tudta megállni, hogy kinyújtsa a kezét, és megölelje az édesanyját.

Délután Theodore ismét telefonált, de ezúttal azzal az ürüggyel, hogy a nagyszülei érkeznek. És náluk fognak megszállni.

– Rebecca, a nagymamának szívbetegsége van. Volt egy rohama ma reggel, amikor megtudta a válásunk hírét. A nagypapa és a nagymama ma este átmennek hozzád. Gondoskodj róluk, és próbáld meg nem felzaklatni őket – emlékeztette Theodore a hívás végén.