Logan szemszöge

Ott helyben vissza akartam utasítani.

De amikor megláttam őt a lépcsőn állni, képtelen voltam rá. Nem tudtam kimondani azokat a szavakat.

Láttam rajta a boldogságot, amikor rám nézett. Hozzám akart jönni. De látta a hideg tekintetemet, és visszafogta magát.

Istennőm, milyen gyönyörű! Mindig is csinosnak és dögösnek tartottam, de most, hogy a társam, még szebb, mint valaha. Eper- és görögdinnyeillata volt. Hosszú barna haja szabadon omlott a hátára, kék szeme pedig olyan óceán volt, amelyben úszni vágytam. Az ajka tökéletes volt. Apró teste tökéletes volt. Minden ívét nekem teremtették. Csak meg akartam érinteni.

Ökölbe szorítottam a kezem, hogy leállítsam magam. Teljesen kizártam Leont, mert megölne azért, amire készültem. Annyira boldog volt, amikor megéreztük az illatát. Nem akarom, hogy ezt lássa. Majd később elszámolok vele.

Megkönnyebbültem, amikor Andrew felküldte az emeletre. Most, hogy nincs itt, képes leszek tisztán gondolkodni.

Láttam Andrew-n, hogy nem örül a magyarázatomnak. De tudja, hogy igazam van. Tudja, hogy mindig a falka az első. A húga pedig még gyerek. Csak ma változott át először. Nem tudja rendesen uralni a farkasát, és nem tud farkas alakban harcolni. A kóborlók felhasználnák őt ellenem, és ez tönkretenné a falkát. Egy erős Lunára van szükségem. Sienna nagyszerű Luna lenne. Erős és kedves. A falkánk javára válna, ha ő lenne a Luna.

– Andrew – szóltam neki, miután nem válaszolt.

– Basszus – motyogta. – Igazad van. Sienna erős, és remek Luna lenne. De ez nem jelenti azt, hogy a húgom nem erősödhetne meg.

– Nem jelenti azt – értettem egyet. – De nincs időnk kiképezni, hogy megerősödjön. A kóborlók gyenge pontként használnák fel ellenem, és a falka sínylené meg. Tudod, hogy igazam van.

Bólintott, és beletúrt a hajába.

– Most el akarod mondani neki? – kérdezte.

Bólintottam. – Igen. Nincs értelme várni.

– Rendben – mondta. – Megyek, és idehívom.

Mély levegőt vettem, és próbáltam megnyugodni. Nem hagyhatom, hogy a kötelék elterelje a figyelmemet. Hogy ő elterelje. Meg kell tennem, apámért és a falkámért.

Ez nem fogja elszakítani a köteléket. Semmi sem szakíthatja el. Továbbra is érezni fogom őt, továbbra is a társam lesz, de szabadon megtehetem Siennát a Lunámnak.

– Bassza meg! – hallottam Andrew kiáltását, és azonnal felszaladtam az emeletre.

Az illata annyira bódító volt idefent. Nem tehettem mást, mélyen beszívtam.

– Mi történt? – kérdeztem Andrew-t.

Kijött a lány szobájából, de Emma nem volt vele.

– Elment – morogta.

Lefagytam, és a szívem fájdalmasan verni kezdett. Elment. Valószínűleg hallott minket, és elment. Mi van, ha történt vele valami? Ezt nem hagyhatom. Nem tudnék élni nélküle.

*Leon?* – szólítottam a farkasomat. *Érzed a társunk farkasát? Jól van?*

*Nem* – morogta rám. *A farkasa szenved. Teljesen visszahúzódott a társunk elméjének leghátsó zugába. Nem érzem őt.*

A francba.

*Egy utolsó szemétláda vagy, Logan* – morogta Leon. *A társunk tökéletes és erős. Meg fogod bánni, amit tettél.*

Nem válaszoltam, és hátraszorítottam őt az elmémben. Most nem volt erre szükségem. Ő egy állat. Tisztán ösztönből reagál. És az ösztöne azt súgja, hogy szerezze meg a társát. Nekem kell racionálisan gondolkodnom, és a falkánkra koncentrálnom.

Andrew elrohant mellettem, le a földszintre. Felkapta a dzsekijét, és kirohant a bejárati ajtón. Kábultan követtem.

– Gyerünk, Logan! – morogta. – Kövesd a szagát! Merre ment?

Rá koncentráltam, és tettem, amit mondott. Az illata a hálószobája ablaka alatt volt a legerősebb, és az erdő felé vezetett.

– A fenébe – motyogta Andrew.

Az erdő felé siettünk, én pedig az illat intenzitása alapján irányítottam. Nem volt nehéz követni, így nem lehetett régen, hogy erre járt.

Hirtelen egyszerűen megszűnt az illata. Nem éreztem többé. Mintha csak köddé vált volna. A szívem megállt.

– Mi a baj? – kérdezte Andrew.

– Nem érzem többé – mondtam halkan. – Az illata teljesen eltűnt.

– Basszus! – kiáltotta. – Szagelfedő spray-t használt.

Lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak. Jól van. Megéreztem volna, ha történik vele valami.

– Emma?! – kiabálta Andrew.

*Leon?* – szólítottam a farkasomat. *Tudom, hogy dühös vagy rám, de meg kell próbálnod beszélni a farkasával. Mondd meg neki, hogy jöjjön vissza.*

*Megteszem* – morogta. *De nem miattad. Azt akarom, hogy a társunk biztonságban legyen.*

– Leon megpróbál beszélni a farkasával – mondtam Andrew-nak.

– Ha valami baja esik, megöllek. Alfa vagy sem – morogta felém.

Ő volt az egyetlen, aki ilyet mondhatott nekem. Ha nem a legjobb barátom lenne, már halott lenne.

– Jól van, Andrew – mondtam. – Érezném, ha történt volna vele valami.

– És mi van, ha úgy döntött, elhagyja a falkát, ha? – morogta. – Hogy kóborlóvá válik, mert hallotta a társát, az egyetlen embert, akinek feltétel nélkül kellene szeretnie őt, azt mondani, hogy nem elég erős ahhoz, hogy a társa és a Lunája legyen?!

– Ezt nem tettem meg. Még nem – szólalt meg egy hang az erdőből.

Andrew és én a hang irányába fordultunk. Emma egy fának támaszkodott. Kifújtam a levegőt, amit addig benntartottam. Jól van.

Harisnyát viselt, ami tökéletesen láttatta a lábait. Az arcát még szebbnek láttam, mint a házban. Hogy lehet valaki percek alatt még gyönyörűbb? Minden erőmre szükségem volt, hogy ne menjek oda hozzá, és ne tegyem a magamévá. Ha átlagos farkas lennék, és nem Alfa, nem hiszem, hogy képes lennék erre.

Andrew odafutott hozzá, és megölelte. Féltékeny lettem. Én akartam ezt tenni. De tudtam, hogy nem szabad. Erősnek kellett lennem.

– Istennőm, Emma! – kiabálta Andrew. – Soha többé ne csinálj ilyet!

A lány nem ölelte vissza. Ellépett tőle, és rám nézett.

– Azért vagy itt, hogy visszautasíts, igaz? – mondta halkan. – Gyerünk, tedd meg! Essünk túl rajta.

Andrew és én értetlenül néztünk össze. Hogy lehet ilyen nyugodt? Ilyen… erős? Visszanéztem rá; emelt fővel bámult rám.

Mély levegőt vettem, és közelebb léptem hozzá. – Tudod, miért kell ezt tennem.

– Tudom – bólintott. – Mindent hallottam.

Bólintottam, és a hajamba túrtam. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy ne tegyem. Leon előretört az elmémben, hogy lássa a társát; morgott és vonyított. Nem akartam ezt tenni. Őt akartam. De muszáj volt. A falkámért.

Mély levegőt vettem, és egyenesen a csodálatos szemébe néztem.

– Én, Logan Carter, a Félhold Falka Alfája, visszautasítalak téged, Emma Parkert, a Félhold Falka tagját.

Éreztem, ahogy megszakad a szívem. Leon üvöltött bennem, és éreztem a fájdalmát.

Egyenesen rám nézett; láttam a fájdalmat a szemében, de nem volt hajlandó kimutatni. A legtöbb farkas térdre rogy a fájdalomtól. Én legszívesebben térdre estem volna, hogy a mellkasomat szaggassam. De ő nem tette. Emelt fővel állt ott. Mély levegőt vett, és lehunyta csodálatos szemét.

– Én, Emma Parker, a Félhold Falka tagja, elfogadom a visszautasításodat.

Lehunytam a szemem, és éreztem, ahogy könnyek csorognak végig az arcomon. Amikor kinyitottam, a lány már eltűnt.

A kötelék még mindig ott volt. Semmi sem változott. Ugyanazt éreztem iránta. Még mindig őt akartam. De épp most nyitottam ki az ajtót, hogy egy másik nőstény farkassal párosodjam.