Ránéztem az órámra, és láttam, hogy este 11 óra van. Ki lehet itt ilyen későn?

Ledobtam a takarót, és a hálószobaajtó felé indultam. Épp időben nyitottam ki, hogy meghalljam a bátyám hangját.

– Logan? – kérdezte. – Mit keresel itt?

– Hol van? Hol van Emma? – kérdezte Logan idegesen.

A hangja volt a legcsodálatosabb hang, amit valaha hallottam. Zene volt füleimnek. Mi bajom volt? Soha nem hangzott így korábban. Biztosan a fáradtság miatt volt.

De ridegnek, sürgetőnek tűnt a hangja. Nem tudtam, miért keres engem, de volt egy olyan érzésem, hogy bajban vagyok. Pedig nem csináltam semmi rosszat.

– Emma? – kérdezte a bátyám. – Alszik. Miért?

Meglepődöttség és zavarodottság érződött a hangján.

Elindultam a lépcső felé, és azonnal megcsapott a legcsodálatosabb illat: fenyőtű és hó. Olyan illata volt, mint egy téli erdőnek.

„Társ!” – sikította Eliza a fejemben.

„Micsoda?!” – kérdeztem, és lefagytam.

„Logan az, Emma. Ő a társunk. Menj hozzá!” – mondta Eliza izgatottan.

Logan? Az Alfa? Ő a társam? Én Luna vagyok?

Millió kérdés kavargott a fejemben. A lábam az akaratom ellenére indult meg. Mintha valami húzott volna lefelé a lépcsőn. Nos, nem valami. A társi kötelék.

– Ébreszd fel! – morogta Logan. – Most!

Dühösnek hangzott. Miért volt dühös?

– Ébren vagyok – mondtam, és elindultam lefelé a lépcsőn.

Félúton megálltam, hogy Loganre nézzek.

Minden megváltozott, amikor a szemébe néztem. Most ő volt a világom középpontja. Ő volt a minden. Hihetetlen késztetést éreztem, hogy megérintsem, hogy a karjaiban legyek.

Oda akartam rohanni hozzá, de megálljt parancsoltam magamnak, amikor megláttam, milyen hideg a tekintete. Mi történik itt?

– Logan? – szólította meg a bátyám.

– Ő a társam – szűrte ki a fogai között Logan.

A bátyám levegőért kapkodott, és felnézett rám. Bólintottam, és visszanéztem Loganre. Csak állt ott, és hideg arckifejezéssel nézett engem. Öklei összeszorultak, testtartása merev volt.

Nem akart engem. Ezért volt olyan dühös. Nem voltam elég jó, hogy a Lunája legyek.

– Emma – mondta ki a nevemet Andrew. – Menj a szobádba! Most!

Bizonyára látta, milyen dühös Logan, és beszélni akart vele erről. Megfordultam, és visszamentem az emeletre.

De eszem ágában sem volt visszamenni a szobámba. Hallani akartam, mit mond Logan. Bár volt egy olyan érzésem, hogy tudom.

Hallottam, ahogy a konyhába mennek, én pedig leültem a lépcső tetejére. Így hallom majd a beszélgetésüket, és remélhetőleg a társalgásra koncentrálnak, így nem hallanak vagy érzékelnek meg engem. Csak nagyon csendben kellett maradnom.

Átöleltem a térdemet, és vártam.

– Beszélj! – mondta a bátyám hűvösen. – Honnan tudtad, mielőtt egyáltalán láttad volna?

– Nem tudom – sóhajtott Logan. – Éreztem a jelenlétét és az illatát. Körülbelül egy órája történt. Először azt hittem, megőrülök, de aztán úgy döntöttem, követem az illatot. Akkor vált biztossá, amikor közelebb értem a házatokhoz. Leon kezdett megőrülni.

– Ez furc – mondta a bátyám. – A társak általában akkor tudják meg, amikor meglátják egymást. Előtte nem érezhetik.

– Tudom. De én éreztem – morogta Logan.

A bátyám felsóhajtott. – Miért vagy dühös?

– Nem lehet ő a Lunám, Andrew – mondta Logan.

Megszakadt a szívem. Még szorosabban öleltem át a térdemet. Éreztem, ahogy forró könnyek csorognak végig az arcomon. Semmi sem fáj úgy, mint a társad elutasítása.

– Micsoda? Miért? – kérdezte dühösen a bátyám.

– Ő még gyerek – felelte Logan. – Nem elég erős ahhoz, hogy Luna legyen. Nekem valaki erősebbre van szükségem.

– Ugye most csak viccelsz? – kiabálta a bátyám. – Eldobod magadtól az Istennő ajándékát, mert szerinted nem elég erős?!

– A falka érdekében teszem – mondta Logan nyugodtan. – Tudod, hogy a falkánknak erős vezetésre van szüksége. Különösen most, hogy a kóborok egyre gyakrabban támadnak.

– Az Alfa mindig erősebb, ha mellette van a Lunája – morogta a bátyám.

– Így van. És meg is lesz a Lunám – mondta Logan. – Arra gondoltam, hogy Siennát választom társamul.

A szívem megállt. Egy másik nőstényfarkast választ helyettem. És nem is akárkit. Siennát. Ő meg akart szabadulni tőlem. És meg is fogja tenni. Luna lesz, és száműz engem a falkámból. Talán meg is öl, ha rájön, hogy én vagyok Logan igazi társa.

– Miért nem tetted meg már eddig, ha úgy gondolod, hogy remek Luna lenne? – kérdezte a bátyám dühösen.

– Várni akartam az igazi társamra – válaszolta Logan. – Hogy lássam, erős nősténnyel áldanak-e meg. De most, hogy látom, nem ez a helyzet, szabadon választhatok valaki mást.

– Ezt nem hiszem el – mondta a bátyám halkan.

– Tudod, hogy igazam van, Andrew – mondta Logan. – Tudod, hogy te, én és Sienna nagyszerű vezetők leszünk, és a falka sokat profitál majd az irányításunkból. A húgoddal ezt nem tudjuk megcsinálni. Még csak tizennyolc éves.

A bátyám nem szólt semmit, és azt hiszem, egyetértett Logannal. Úgy gondolta, nem vagyok erős. Nem hittem volna, hogy a szívem még jobban össze tud törni.

Eleget hallottam. Felálltam, és a szobámba mentem.

A szívem millió apró darabkára tört. Nem hittem, hogy valaha is képes leszek újra összerakni. És még nem utasított el hivatalosan. Nem tudtam, hogyan élem túl, amikor megteszi.

A társak elutasíthatják egymást. Ez azonban nem töri meg a köteléket. Semmi sem töri meg. Ezek csak szavak. De tudatja veled, hogy a társad nem akar téged, és ez szörnyű. A kötelék él, de nem tehetsz ellene semmit.

Hirtelen nem is hangzott olyan rosszul, hogy Sienna száműz, és kóborrá válok. Jobb volt annál, mintsem itt maradni és őket látni együtt. Az lassan megölne.

„Eliza?” – szólítottam a farkasomat. – „Jól vagy?”

„Nem, Emma” – nyüszítette. – „Fájdalmaim vannak.”

„Tudom” – mondtam. – „Sajnálom.”

„A farkasa akar minket” – nyüszítette. – „Leon akar minket. Logan az, aki küzd a kötelék ellen.”

Nem válaszoltam, és éreztem, ahogy visszább húzódik az elmémben. Nem hittem, hogy ma éjjel hallok még felőle. Gyógyulnia kellett.

Nem maradhattam itt. Nem láthattam a bátyámat. Nem láthattam őt.

Gyorsan felvettem a cicanadrágomat, egy kapucnis pulcsit és a tornacipőmet. Kikaptam egy dzsekit a szekrényből, és kinyitottam az ablakot.

A szobám a második emeleten volt, de közvetlenül alatta húzódott egy tető. Mindig ezen az úton szöktem ki, amikor a bátyám megtiltotta, hogy elmenjek Amyvel. Soha nem kapott el. Reméltem, hogy ma éjjel is így lesz.

Óvatosan kimásztam a tetőre, és elindultam lefelé. Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne csapjak zajt. Egy házban voltam egy Alfa és egy Béta vérfarkassal. A hallásuk még a többi vérfarkasénál is jobb. Csak reméltem, hogy még mindig beszélgetnek, és a társalgásukra figyelnek.

Lemásztam, és elindultam az erdő felé. Volt a közelben egy barlang, ahová Amyvel és Jake-kel mindig eljártunk lógni, ha egyedül akartunk lenni. Oda kellett mennem gondolkodni.