**Violence**

Enyhe kifejezés, hogy a férfi félelmetes volt. Stacy azonban megkérte, hogy vigyázzon rám, és azt hiszem, egy ilyen férfi a sarokban, aki támogat, igazi előny lehet. Kevin felsegített a színpadra, én pedig több mint készen álltam a táncra.

Valami, amire a Thrive-ban gyorsan rájöttem, az volt, hogy valahogy ösztönös tehetségem van a színpadhoz. Ki tudtam zárni a külvilágot, feltenni a szemellenzőt, és úgy érezni a zenét, mintha én lennék az egyetlen ember a teremben. Áttranszportáltam magam ebből a világból, ahol egy szánalmas szökevény voltam, akinek semmije sincs, egy másikba, ahol a csábító, szexuális energia hatalmas ereje voltam – az éjszaka istennője. A férfiak meghajoltak előttem, hogy tanúi lehessenek a varázslatomnak.

Mély lélegzetet vettem, ahogy a dal véget ért, és végighúztam egyik kezem a rúd hideg fémjén. Lehunytam a szemem, hallottam a következő dal ütemét kezdődni, és elképzeltem, hogy lánggá változom, együtt táncolva a tűzzel, amely a lelkemben égett.

Körülbelül három óra múlva Kevin visszajött, hogy szóljon: ideje szünetet tartani. Azt mondta, lemehetek az öltözőbe enni, ha akarok, de nyilvánvalóan nem hoztam semmit, és szerintem ezt ő már tudta.

– Nos, munka közben két ital a limit, de a ház állja őket – mondta. – Nyugodtan maradhatsz itt fent a bárnál. A mini hűtőben van némi gyümölcs, amit általában az italokhoz használunk. Ritkán nyúlunk hozzá, úgyhogy szolgáld ki magad.

– Kösz – motyogtam félig zavartan, lenyelve a büszkeségemet.

Töltöttem magamnak egy rumos kólát, és felvágtam egy narancsot, amitől összefutott a nyál a számban. A rum hűvös és frissítő volt, ahogy lecsorgott a torkomon. Helyet foglaltam az egyik bárszéken, próbálva kizárni a szobát.

– Szia, Violence, igaz?

Hallottam, ahogy egy férfi szólít meg jobbról, miközben közelebb lépett, és a mellettem lévő székre mutatott. Úgy tűnt, az ötvenes évei végén járhat. Jó felépítésű volt, mint a többi férfi itt fent. Biztos szteroid van a vízben vagy valami. Messziről azt hihette volna az ember, hogy dús haja van, de közelről láttam, hogy teljesen kopasz. Ehelyett tetoválások sorakoztak a fejbőrén, és kúsztak le az arcára. A nyaka és a keze is ki volt varrva. Úgy nézett ki, mint aki egy szempillantás alatt ki tudná tekerni a nyakam. De a mosolya meleg volt, amihez nem voltam hozzászokva. És mint minden más férfi itt, az öltönye azt üvöltötte: van pénzem. Rohadt sok pénzem.

– Nem bánja? – kérdezte a mellettem lévő bárszékre mutatva.

– Igen, persze. Kérem – mondtam, udvariasan tartva a hangomat.

Ami határozottan nem volt őszinte. Nem szerettem a csevegést és általában a beszélgetést. Miért kellett a közelemben lennie? De ezt nem mondhattam ki. Szükségem volt erre a munkára. És láthatóan erre a narancsra is. Nem tudtam megállni, hogy fel ne faljam. Túlságosan hozzászoktam a félig-meddig tisztességes étkezési szokásokhoz, és most megszenvedtem a két cukrot és az idegességet.

– Abszolút álom vagy ott fent, drágám – mondta. – És a viselkedésed a színpadon kívül is. A legtöbb lány nem bírja ki, hogy ne lógjon a fiúkon itt fent. A fülünkbe duruzsolnak, és próbálnak bejutni az ágyunkba. Te üdítő változás vagy. Valami olyasmi, ahogyan egy nőnek viselkednie kellene.

– Ne vegye sértésnek, uram, de a legkevésbé sem érdekel az ágya, vagy a pénz, ami csöpög magáról. Csak azért vagyok itt, hogy megkeressem a saját pénzemet, és megegyem az ingyen narancsomat. – Szünetet tartottam. – És téved, ha azt hiszi, hogy bármiben is úgy viselkedem, ahogy egy kibaszott hölgynek kellene.

A picsába. Csak úgy kicsúszott. Szófosás, amikor mosolyognom kellett volna, és elzárni egy páncélterembe. A férfi hátravetette a fejét, és felnevetett.

– Haha! És éles nyelv is. Gondolom, ezért hívnak Violence-nek, igaz?

– Hmm. Valami olyasmi.

– Esetleg van más oka is a névnek?

Felvontam a szemöldököm, és a tányéromra ejtettem az utolsó narancshéjat.

– Talán van. Talán nincs. Egy hölgy nem árulja el a titkait.

– Nos – mondta vigyorogva –, lehet, hogy pont ezt keresi a klubom.

Egy fehér kártyát csúsztatott felém a bárpulton. Üres volt, kivéve egy címet. Láttam már ilyet. Illegális verekedős klubok. Régen volt már, de ismertem a jeleket. Apámnak volt egy, és harcolni tanított, még mielőtt járni tudtam volna.

– Mikor? – kérdeztem. Csak ennyit kellett tudnom. Jó, gyors pénz. Erre volt szükségem.

– Tudtam, hogy igazam van – mondta csillogó szemekkel. – Láttam a tüzet a szemedben. Hétfőnként és péntekenként. Hajnali kettőtől ötig.

– És a jelszó?

Félmosolyra húzta a száját. Tesztelt, hogy lássa, tudom-e, hogy működik ez. Tudtam. De nem állt szándékomban elmagyarázni, hogyan vagy miért.

– Szentjánosbogár – mondta végül.

– Nevezési díj?

– Neked, Violence, állom az első kört. Nyerd meg, és lesz elég a másodikra, meg egy kevés, amit megtarthatsz magadnak. Csak mondd Benjinek a pultnál, hogy Ronaldo állja a cechet.

Felhajtotta az itala maradékát, majd megfordult, hogy távozzon. De újra megállt.

– Ó, és ez – tette hozzá, előhúzva egy vastag köteg bankjegyet a tárcájából, és a bárpultra ejtve. – Borravaló. Amiért olyan kedves hölgy voltál, akit öröm volt nézni ma este.

Bólintottam, és mosolyogtam, ahogy az első pillanatban kellett volna. Felvettem a pénzt, és a fűzőm kosarába akartam dugni a névjegykártyával együtt, de aztán megláttam az összeget.

A kurva életbe.

Legalább ötszáz dollárnak kellett itt lennie.

Ma este biztosan megeszem az összes kekszet.

Ha Ronaldo harcos klubja olyan, mint apámé volt... talán gyorsabban talpra állhatok, mint gondoltam.