Tyler legalább harminc perce horkol – ténylegesen, becsszóra *horkol* –, úgy elnyúlva a kanapén, mint egy tengericsillag, amelyik feladta az életet félúton a Monopoly közben.

A feje hátrabicsaklik, szája enyhén nyitva, haja nedves, a korábbiaktól még száradó fürtök zűrzavara, és valahogy... békésnek tűnik.

Gondtalannak, olyannak, amilyennek már rég nem láttam.

Önkéntelenül is elmosolyodom, kinyújt