A lány kivezet minket a főépületből vissza a hidegbe, csizmája magabiztosan ropog a letaposott havon.

Amint az ajtó becsukódik mögöttünk, a többiek tompa zaja – zene, nevetés, a kőfalakról visszhangzó hangok – elhal, elnyelik a fák. A csend idekint súlyosabb. A hó egy kicsit mélyebb. A fenyők sűrűbbek.

Még csak szürkület van, de a fény máris vékony, mintha az alkonyat korábban jött volna, hogy fig