Alexia megbánta, hogy bejött az iskolai menzára enni, mint mindig. Ezer eldugott hely volt az iskola körül, ahová bebújhatott volna, hogy sietve megebédeljen, de a nővére, Kayla sosem hagyta békén.

Kayla farkasának, akárcsak a falkájuk többi farkasának, éles és kifinomult érzékei voltak, így könnyedén megtalálta Alexiát, bárhová is rejtőzött. Beteges élvezetet lelt a zaklatásában, nemcsak négyszemközt, hanem közönség előtt is, hogy a megaláztatás még erősebb legyen.

Alexia pedig túl gyenge, tehetetlen és szánalmas volt ahhoz, hogy változtasson a helyzeten. Így hát feladta, hogy megpróbálja elkerülni, és újra a menzára kezdett járni ebédelni. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy az egész iskola szórakoztatására bohócot csinálnak belőle.

Ahogy most is.

Remegve emelte a villát a szájához, de egy hangos csattanás megrázta az asztalát, és az étel a pólójára borult.

Nevetés tört ki.

Egy fáradt sóhajt lenyelve Alexia megpróbálta lesöpörni a koszt a pólójáról, de hiába. Egy zsíros folt már tönkretette az anyagot, amitől még szánalmasabban nézett ki, mint addig. A gyomra korgott az éhségtől, a nyelve mégis nehéznek érződött.

Elment az étvágya.

– Ez a ronda szín pont illik hozzá, nem gondolod, Kayla?

Kérdezte egy émelyítően nőies hang szórakozottan, és Alexiának fel sem kellett néznie, hogy tudja, Kayla számos csodálójának és követőjének egyike volt az.

Kayla ott állt az asztal előtt, karba tett kézzel a szinte fedetlen mellei alatt, és gonosz vigyorral bámult le a húgára.

– Semmilyen szín nem illik hozzá. Még az a ronda folt sem a pólóján. Ami azt illeti, ő maga egy szégyenfolt a családomon. Egy kibaszott szörnyszülött.

Köpött egyet.

Megalázó nevetés és gúnyolódás követte, jelezve, hogy a tömeg bármivel egyetértene, amit Kayla mond.

Egy férfihang kiáltott fel:

– Fogadok, hogy te még egy foltot is bámulatosan mutatnál, Kayla!

– Hogy bírod egyáltalán elviselni, hogy egy értéktelen szörnyszülött a húgod?

További szavak záporoztak Alexiára, mint izzó, forró kövek, ő pedig csak lehajtott fejjel próbált magába roskadni. Eközben Kayla elégedetten mosolygott, ahogy a többiek a szavaikkal növelték a büszkeségét.

Reakciót akart kicsikarni Alexiából, de egyszerűen nem kapta meg. Ezért az asztalra csapott, és ráförmedt:

– Nincs semmi mondanivalód a védelmedre? Emlékszem, régen nyöszörögtél és megpróbáltál szembeszállni velem.

Hangos nevetésben tör ki.

– Miért hagytad abba hirtelen? Végre megtanultad a leckét? Végre megértetted, hogy mi ketten nem vagyunk egyenlőek? Ha? Válaszolj, te szörnyszülött!

Alexia néma maradt, amitől Kayla úgy nézett ki, mint egy bolond, aki magában beszél. Lassan elmosolyodott, hangja fenyegetővé mélyült:

– Ó? Nem beszélsz? Rendben van, húgicám. Hadd mossam le neked azt a ronda foltot.

Megragadta az asztalon lévő üdítős dobozt, felpattintotta, és Alexia fejére borította, az egész folyadékot ráöntve.

Alexia döbbenten kapott levegő után, megmozdult a székén, hogy elkerülje az üdítőt, de a megaláztatás és a sokk megbénította. Hangos nevetés és biztató kiáltozás hallatszott a nézőközönségből, akik nagyon szórakoztatónak találták a megaláztatását.

Kayla megrázta a dobozt, hogy minden csepp Alexia fejére hulljon, majd diadalmas vigyorral oldalra dobta a dobozt.

– Tessék. Tiszta vagy.

A barátai vele együtt nevettek, miközben Alexia remegve próbálta letörölni az üdítőt az elázott arcáról, és visszatartani a szeméből kitörni készülő könnyeket. De nem sikerült neki.

Ahogy az ujjai megpróbálták lefejteni a vizes pólót a bőréről, érezte, ahogy a hihetetlen szomorúság és a nehéz zokogás feltör a torkán. De tudta, hogy nem sírhat Kayla és az iskola többi része előtt. Pontosan ezt akarták, és a sírás csak még jobban felspannolná őket.

Hogy tehette ezt a saját nővére?

A zaklatás, amit általában Kayla vezetett, vagy néha más diákok szerveztek, mindennapos eseménnyé vált az életében attól a naptól kezdve, hogy apja, a falka bétája, megtudta, hogy nem tud átváltozni a farkasává, mint a többi társa. Ezzel annyi gyűlöletet és megvetést vívott ki magának a falkából, hogy kitaszított lett.

A családjában. Az iskolában. Mindenki megragadott minden lehetőséget, hogy a földbe tiporja. A nővére, Kayla, gondoskodott erről.

Végül is, ő volt a család csillaga. A tökéletes lány. Mindenben kiemelkedő.

Gyönyörű, hosszú, platinaszőke tincsei vízesésként omlottak vonzó testére. Még a farkasának is a legszebb fehér bundája volt a falkában. Népszerű volt a falka tagjai között és az iskolában is. Barátok sereglettek köré, hogy teljesítsék a parancsait. És hogy mindezt megkoronázza, a falka hírhedten jóképű Alfa ikreivel járt.

Kaylához képest Alexia egy senki volt.

És ezt tudta is. Csak azt kívánta, bárcsak ne tetéznék a fájdalmát azzal, hogy folyamatosan zaklatják. Túl sokat kért volna?

– Hé? Nézzétek, az a szörnyszülött sír?

Valaki hirtelen észrevette a könnyeket Alexia szemében, ahogy a székén ült, üdítőben ázva.

Kayla kék szemei elégedetten csillantak fel, ahogy közelebb hajolt, hogy jobban megnézze a húga arcát, de Alexia kipattant a székéből, és az ellenkező irányba szaladt, üdítőcsíkot hagyva maga után.

– Jól van, szörnyszülött. Fuss és bújj el, úgyis csak ezt tudod csinálni!

Gúnyolódott utána Kayla, és a szavai után nevetés hallatszott, ami kísértette Alexiát, ahogy megtette az utolsó lépést kifelé a menzáról.

Alexia szinte vakon sietett a folyosókon, kerülgetve az embereket, akik furcsa és ellenséges pillantásokat vetettek rá. A szíve olyan hevesen vert, hogy már fájt, és a kezébe zokogott, a szeme égett a könnyektől.

Amikor berontott egy mosdóba, örömmel látta, hogy teljesen üres, így a falnak rogyott és lecsúszott a padlóra. A sírása és szipogása volt az egyetlen hang, ami visszhangzott a csempézett falakról, miközben a fejét a térdei közé rejtette.

Ebben a helyzetben maradt, ami óráknak tűnt, pedig valójában csak néhány perc volt.

Az ereje elhagyta, és a kipirosodott, puffadt szemében már nem maradt több könny, hogy tovább sírjon. Így lassan felállt a padlóról, és a szánalmas tükörképét bámulta a tükörben. Szinte fizikailag is megborzongott, milyen szörnyen nézett ki.

Hullámos vörös haja most csúnya, vizes, sötét tincsekben lógott a fején, mint egy régi felmosó. A pólója foltos, átázott és elszíneződött volt. Zöld szemei pedig fakók, duzzadtak és élettelenek voltak. Még a barna bőre is foltos, sápadt árnyalatot öltött, miközben a szeme körüli terület vörös volt a hosszas sírástól.

Teljes katasztrófa.

Szipogva a mosdókagyló fölé hajolt, és megnyitotta a csapot, hogy a víz kiöblítse az üdítőt a hajából. Miközben gépiesen rendbe tette magát, a szomorúság, amit érzett, átadta a helyét annak az ürességnek, amihez már jobban hozzászokott.

Végül is, már sokkal rosszabb dolgokkal is szembe kellett néznie, mint egy iskolai megaláztatás. Az apja már megfosztotta minden jogától, így a falka sok ép testű farkasa a bokszzsákjává tette.

Kiöblítette a haját, és megtörölte egy törölközővel, mielőtt leoldotta a dereka köré kötött kapucnis pulóvert. Szerencsére az száraz volt, mivel a haja, a feje és a pólója kapta az üdítő nagy részét. Lassan levette a pólóját, megpróbálva nem tudomást venni a karján lévő halványuló vörös zúzódásról, ahol egy farkas lökte meg nemrég.

Legalább gyorsan halványodott, és a zúzódásból származó fájdalom már elmúlt.

A pólót a szemetesbe dobta, mivel véglegesen elszíneződött, és helyette felvette a kapucnis pulóvert, a kapucnit a fejére húzva.

Végre egy kicsit szalonképesebbnek érezve magát, Alexia visszanézett a tükörképére. Az arcát a nagy kapucnis pulóver által nyújtott burok rejtette, de a szemei fakók és reménytelenek maradtak. Végül is, az élete értéktelen volt, és nem volt értelme, ha nem tudott átváltozni a farkasává.

Az iskola minden más tagja erős, teljes jogú farkas volt, ami őt tette a leggyengébbé. A szörnyszülötté, ahogy mindenki hívta. Egyenlőtlenné a társai között. Szégyenfolttá a családja hírnevén. Csalódássá, akivel senki sem akart társulni.

Ez tette őt annyira szomorúvá, annyira nyomorulttá. Annyira magányossá.

Ez tette őt a kitaszítottá.