– Természetesen!

Cordy kétségtelenül nagyon megkedvelte Richardot az elmúlt egy hét alatt. – Megadtam a számomat, szóval hívj bátran bármikor, ha hiányzom. Még meg is látogatlak, ha lesz szabadidőm.

– Hazudós, hazudós, ég a gatyád...

Cordy ekkor leguggolt, ami komoly erőfeszítésébe került.

A közelben álló, levegőnek nézett férfi homlokráncolva figyelte, ahogy a nő azonos magasságból gyengéden összekócolja Richard haját. – Igen, ég a gatyám.

Richard erre imádnivalóan felragyogott, és nyomott egy puszit a nő arcára.

A levegőnek nézett férfi homloka még jobban összeráncolódott.

– Most mennem kell – mondta Cordy Richardnak gyengéd pillantással.

– Rendben, Anyuci. Ne szaladj, mert még elesel – kiáltotta utána édesen Richard; a fiú egyszerűen nem volt hajlandó abbahagyni ezt a megszólítást még egy hét után sem.

Amikor Cordy megpróbálta lebeszélni róla, Richard riadttá vált, azt híve, hogy a nő elhagyja őt; apró szemei vörösbe borultak és megteltek a kétségbeesés könnyeivel.

Ez mindenképpen megakadályozta Cordyt abban, hogy makacskodjon – a fiú úgyis megérti majd, ha idősebb lesz.

Ahogy mankójára támaszkodva egyedül kisántikált a kórteremből, John folyamatosan követte.

Többször is meg akarta állítani, de inkább harapta a nyelvét.

Csak akkor szólalt meg, amikor elérték a főbejáratot. – Mr. Levine...

A férfi azonban egyszerűen elment mellette, és úriemberként kinyitotta az előtte parkoló fekete Maybach ajtaját.

Amikor Cordy összeráncolta a homlokát, a férfi így szólt: – Hazaviszem.

– Nem szeretném zavarni. Haza tudok menni egyedül is.

– Van autóm – erősködött a férfi egyszerűen.

Cordy rámeredt. Most felvág?

– Nem fáradság – tette hozzá John.

Cordy őszintén nehezére esett beszélgetni vele, de végül kompromisszumot kötött.

Úgy tűnt, a férfinak megvan az a misztikus képessége, hogy megakadályozza az ellenkezést, bár az ellenkezés amúgy is csak időpocsékolás lett volna – nála sosem működött.

Ahogy beszállt a luxusautóba, John megkérdezte: – Hol lakik, Ms. Sachs?

– North Garden – válaszolta.

Amióta visszatért az országba, soha nem ment vissza a Sachs-kúriába, és az úgynevezett családját ez nem is érdekelte.

– Rendben – mondta John, és rápillantott a sofőrre.

A sofőr gyorsan bólintott, és lassan kihajtott a kórház területéről.

Ekkor John hirtelen Cordy felé hajolt.

A nő összerezzent, bár láthatóan óvatos volt – John mindig tartotta a távolságot.

Mégis, csak nézte, ahogy a férfi segít neki bekapcsolni a biztonsági övet, ő pedig összeszorította az ajkát.

Miután végzett, a férfi egykedvűen megjegyezte: – Nem kell ökölbe szorítania a kezét, Ms. Sachs.

Cordy azonnal lenézett.

Észre sem vette, hogy ezt csinálja.

Ahogy a helyzet kínossága fokozódott, John hozzátette: – Ne aggódjon, Ms. Sachs. Nem vagyok az a típus, aki fűvel-fával lefekszik.

Cordy szóhoz sem jutott.

Mennyire lehet ez az ember nárcisztikus?!

Képtelen volt visszafogni magát, és kibökte: – Akkor hogyan lett gyereke, ha tényleg olyan?

Azonnal megbánta, amint kimondta – nem állt olyan közel Johnhoz, hogy így viccelődjenek.

Valóban, John felé fordult, és hosszan a szemébe nézett.

Azonban épp amikor Cordy témát akart váltani, John megszólalt: – Akaratom ellenére történt.

Cordy elképedt – ilyesmi megtörténhet egy ilyen tagbaszakadt, majdnem két méter magas férfival?!

– Gondolom, a hölgy elég határozott volt – próbált Cordy belemenni a játékba.

– Aznap igen – bólintott John, sötét tekintetével ismét rápillantva.

Valahogy Cordy úgy érezte, a beszélgetésük nem is olyan unalmas.

– És? Hogyhogy különváltak az útjaik? – kérdezte Cordy, témát váltva – arra is kíváncsi volt, miért hagyná el Richard anyja őket.

– Nem kedvel engem.

Cordy ismét elképedt – valaki dobott egy ilyen gyönyörű férfit?!

– Ha nem kedveli, miért szülte meg a gyermekét? – Ez egyszerűen nem volt logikus.

– Soha nem akarta Dickyt – mondta John hűvösen. – Valójában el akarta hagyni őt közvetlenül a szülés után.

Cordy szíve ekkor úgy facsarodott össze, mintha késsel döfték volna meg. Elképzelni sem akarta a jelenetet, ahogy az újszülött Richardot, olyan kicsin és védtelenül, majdnem kidobták minden érzelem nélkül.

– Helyes, hogy elhatárolódik egy ilyen nőtől – mondta komolyan.

John összeszorította az ajkát, és mereven bámult rá, mintha lenne valami az arcán.

Cordy zavartan az arcához nyúlt. – Mr. Levine?

John elfordult, és az út hátralévő részében már csak a tarkóját mutatta neki.

Cordy összeráncolta a homlokát – a férfi kétségtelenül szeszélyes volt.

Mégis, tekintve, hogy felhozta a kellemetlen kapcsolatát, érthető volt, hogy rossz kedve lett.

Az autó némán haladt, amíg meg nem állt Cordy lakása előtt.

– Köszönöm – mondta Cordy, miközben tartotta a távolságot tőle.

John bólintott. – Vigyázzon magára, Ms. Sachs.

– Igen – válaszolta Cordy, miközben belül megkönnyebbült.

Be kellett vallania, kicsit aggódott, hogy John ragaszkodni fog ahhoz, hogy felkísérje a lakásáig. Az idegenekkel szembeni toleranciája már így is a határait feszegette, miután a férfi elhozta a háztömbjéig.

Kétségtelenül figyelmes volt, és a nő valójában kevésbé érezte magát bizalmatlannak vele szemben – bár nagyon is óvatosnak kellett volna lennie.

-

Eközben az autóban a sofőr megszólította Johnt. – Uram?

Cordy már eltűnt a szemük elől, de John még mindig abba az irányba bámult, amerre a nő távozott, miközben a telefonja már egy ideje csörgött.

Végül John elfordult, és rezzenéstelen arccal fogadta a hívást. – Nagyapa.

– Nem ma engedik ki Dickyt? Miért nincs itt? – kérdezte Alan Levine.

– Hamarosan érkezünk – válaszolta John. – De tisztáznom kell: nem maradunk a birtokon.

– Miért? – Alan hangja hallhatóan zaklatott volt.

– Dicky befelé forduló, nem szereti, ha túl sok ember van körülötte. Elviszem hozzád, hogy találkozzatok, aztán el is jövök vele – mondta John határozottan.

– Legalább vacsorázzatok meg, mielőtt elmentek.

Ez volt Alan végső kompromisszuma.

– ...Rendben – egyezett bele John.

A szülei halála óta ritkán tért vissza North Citybe, és egyáltalán nem jött volna vissza, ha a nagyapja nem zsarolja meg a halandóságával.

És ha nem tette volna, valószínűleg soha többé nem találkozott volna a nővel.

-

A hétfő tiszta idővel köszöntött be.

Cordy üzleti kosztümöt és visszafogott sminket viselt, selymes haját pedig hanyagul a vállára engedte. Bár még mindig mankóval járt, ez nem csorbította megviselt, mégis gyönyörű megjelenését.

Ügyvédje, Andrew Jacobs kísérte el a Starstream Grouphoz.

Egy férfi gyorsan feléjük tartott, és üdvözölte Cordyt. – Ms. Sachs.

– Mr. Lang – bólintott a nő.

Stephen Lang, a Starstream Group vezérigazgató-helyettese Cordy édesanyjának egyik legbizalmasabb alkalmazottja volt. Amikor Simon átvette az irányítást, nagy átszervezést hajtott végre, lecserélve a régi gárda nagy részét – csak Stephen maradt.

Pozíciója és befolyása a Starstreamben már csak ebből a tényből fakadóan is magától értetődő volt.

– Menjünk – mondta Cordy késlekedés nélkül.

– Valójában, Ms. Sachs, a mai nap...

Cordy összeráncolta a homlokát Stephen tétovázása láttán.

– Csak ma reggel értesültem róla, amikor bejöttem. Az elnök úr... mármint az apja, Noel Sachsot készül kinevezni a Starstream Group vezérigazgatójává, teljes hatáskört adva neki a vállalat minden ügyében. Épp most tartják a beiktatási ceremóniát.

Simon Sachs és a lánya ugyanolyan aljasok voltak, mint amilyen szégyentelenek!

Mégis, Cordy hűvösen csak ennyit mondott: – Nem számít.