Samuel arcvonásai olyan hibátlanok voltak, mintha maga Isten faragta volna őket. Erőteljes és parancsoló kisugárzásával párosulva olyan jelenség volt, akit a legtöbb ember nehezen tudott volna figyelmen kívül hagyni.

Natalie összeszorította az ajkát.

<i>Amikor találkoztam Samuellel, azt a hiperrealisztikus maszkot viseltem, és teljesen máshogy néztem ki, mint most. Ráadásul a napszemüvegem, a maszk és a sapkám is eltakar. Kizárt, hogy felismerjen, igaz?</i>

Amikor Samuel tekintete végigsöpört rajta, a nő folytatta ujjai ritmusos dobolását, és a napszemüveg mögül is rendületlenül állta a férfi pillantását.

Amint megkapta a kávéját, megfordult, hogy távozzon a helyiségből. Sajnos az eső csak még jobban rákezdett, mire az ajtóhoz ért.

Azzal a szándékkal, hogy megvárja, amíg alábbhagy a zuhogás, keresett egy feltűnésmentes helyet a kávézó sarkában, és leült.

Ekkor kezdett el rezegni a telefonja a táskájában.

Franklin gőgös, mégis imádnivaló hangja csendült fel, amint fogadta a hívást. – Te nő, a múltkor apu közénk és a közös időnk közé állt. Nem igazán akart piszkálni téged. Az igazság az, hogy ő egy nőgyűlölő. Ha egy nő közel kerül hozzá, nagyon szeszélyessé válik.

Natalie szóhoz sem jutott.

<i>Ez a gyerek borzalmasan rossz időpontot választott arra, hogy panaszkodjon az apjára. Miért pont akkorra időzítette, amikor az apja ugyanabban a kávézóban van, mint én? Ha most kihangosítom, Samuel biztosan alaposan megbünteti otthon.</i>

– Miért nem szólsz semmit? Elfelejtetted, ki vagyok?

– Hogy lenne ez lehetséges? Te vagy Franklin.

– Miért nem szólítasz Franklin úrnak? – kérdezte a fiú.

– Szeretnéd, ha Franklin úrnak szólítanálak?

– Mindenki másnak Franklin úrnak kell szólítania, de neked nem muszáj. Ezt a kiváltságot csak neked adom meg. Más nők csak álmodozhatnak erről – jelentette ki Franklin határozottan.

Natalie majdnem elnevette magát.

<i>Cö-cö. Valóban Samuel fia. Teljesen örökölte apja domináns személyiségét.</i>

– Nem csak azért hívtalak ma, hogy bocsánatot kérjek a nehéz természetű apukám nevében. Főleg azért, mert Sophia hiányol téged. Tudnál beszélni vele? Itt van mellettem.

Natalie nem tudta abbahagyni a mosolygást, amikor az imádnivaló Sophiára gondolt.

Azonban hiába törte a fejét, még mindig nem tudta, mit mondjon, így csak azt tudta ismételni, amit általában Xaviannak és Claytonnak mondott.

– Ne használjatok túl sokáig elektronikus eszközöket, mert árt a szemeteknek. Ne felejtsetek el szünetet tartani használat közben. Igyatok sok tejet, és egyetek sok tojást. Nem ehettek csak húst azért, mert nem szeretitek a zöldségeket. Mossatok alaposan fogat. Ne egyetek túl sok édességet lefekvés előtt, különben elromlanak a fogaitok.

Egy pillanatra elhallgatott, hogy gondolkodjon, mielőtt hozzátette: – Ha hiányzom, te magad is felhívhatsz. Nem kell a bátyádon keresztül hívnod. Ha hármat koppintasz a telefonon, tudni fogom, hogy te hívsz.

Natalie nem volt túl empatikus ember, de Franklin és Sophia esetében ez másképp volt.

Az irántuk érzett rajongása vetekedett azzal, amit Clayton és Xavian iránt érezett, olyannyira, hogy még ő maga is meglepődött ezen.

Meleg és bizsergető érzés járta át, miután beszélt velük telefonon.

Ám éppen amikor inni készült egy kortyot a kávéjából, egy nagy és durva kéz megragadta a csuklóját, és kirántotta a székéből.

A szíve kihagyott egy ütemet, amikor találkozott a férfi komor tekintetével.

<i>Samuel?</i>

Még a napszemüvegén keresztül is érezte a férfi jeges és érzelemmentes pillantását.

– Kivel beszéltél? – kérdezte a férfi, lenézve rá.

<i>Kizárt, hogy hallhatta a beszélgetésemet Franklinnel és Sophiával.</i> – A gyerekeimmel beszéltem. Mi a baj?

– Mit keresel itt?

Natalie, akit megdöbbentett és összezavart Samuel kérdése, észre sem vette, hogy a férfi levette a sapkáját, és dús, hosszú haja hullámokban omlott alá.

Ösztönösen megpróbálta eltakarni a fejét, de a férfi kihasználta az alkalmat, hogy levegye a napszemüvegét és a maszkját. Azonnal egy lenyűgöző, leheletnyi sminkkel fedett arc tárult elé.