Most először szegezi rám tekintetének teljes erejét, és cseppet sem örül a kis megjegyzésemnek.

Szorítása a karomon erősebbé válik, de nem fájdalmassá, inkább csak olyanná, mintha a figyelmemet követelné, holott az már amúgy is az övé. Mindig is az övé volt.

Hideg kék szemei rám meredtek, miközben azt mondta: – Nem vagyok jó ember, Lola. Sosem állítottam, hogy ártatlan vagyok. Megláttalak. Magamna