A Blackwell Grand Hotel erkélye egy olyan városra nézett, amely lüktetett a gazdagságtól, a titkoktól és a hatalmi játszmáktól. Alex egy pohár borral a kezében állt ott, a hűvös éjszakai levegő végigsimított a bőrén. Mellette Zoe hozzá simult, karját a férfi dereka köré fonva, mintha ezzel jelezné a tulajdonjogát.

– Meddig tervezed még folytatni ezt a játékot? – kérdezte a férfi.

Zoe halkan felnevetett, ajka a férfi fülét súrolta. – Kezd nagyon érdekessé válni, Alexander. Ne rontsd el a mókát.

A férfi csak hümmögött, se nem helyeselt, se nem ellenkezett, tekintete a horizontra szegeződött. Gondolatai a felszolgálólány körül jártak.

– Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan igent mondott – szólalt meg Zoe, kizökkentve őt a gondolataiból.

– Mondtam neked, ő egy Turner – felelte Alex, hangjában elutasítás csengett.

Zoe oldalra döntötte a fejét, szőke haja a vállára omlott, miközben a férfit tanulmányozta. – Komolyan, kicsim, pénzzel megvesztegetni szinte csalás. Hol van ebben a kihívás?

Alex kissé elfordította a fejét, éles pillantást vetve a nőre. – Nincsenek szabályok ellene, Zoe. És mégis mit vártál? Hogy majd mézesmázos szavakkal randevúra hívom? Már a felszínes társalgás is épp elég fájdalmas vele. Azt ajánlottam, aminek a Turnerek a rabszolgái – az egyetlen dolgot, amire reagálnak. – Ajka gúnyos mosolyra húzódott. – És mint a tökéletes csali esetében, rá is harapott.

Zoe megborzongott, de nem a hidegtől. Mosolya kiszélesedett, szemeiben huncutság csillant. – Istenem, kicsim, a gyűlöleted irántuk hidegrázást okoz. Úgy értem, értem én. Utálnod kellene őket, de... nem mintha az egész család vétett volna ellened. Csak a bátyja keveredett bele Julian ügyébe.

Alex arckifejezése megkeményedett, éles állkapcsa megfeszült. Hangja hideg volt és megfontolt. – És mi az ő bátyja, Zoe?

– Egy Turner – suttogta a nő gonosz mosollyal, láthatóan elégedetten a férfi reakciójával. – De kicsim, be kell vallanom: látni, ahogy feszengsz minden alkalommal, amikor róla beszélsz, sokkal szórakoztatóbbá teszi ezt a játékot. A fájdalmad és a kényelmetlenséged? Tiszta arany.

Alex nem válaszolt. Kiitta a maradék bort, és tekintetét visszafordította a városra; gondolatai sötétebbek voltak, mint az éjszakai égbolt.

—

Mia a Casa Lounge pultja mögött állt, poharakat törölgetett, és próbálta figyelmen kívül hagyni a gyomrában lévő görcsöt. Két nap telt el azóta, hogy utoljára látta Alexander Blackwellt, és nem volt biztos benne, hogy a megkönnyebbülés vagy a csalódottság az erősebb érzés.

A férfi üzenete még mindig ott visszhangzott az elméjében, gúnyolódva vele.

*Három randevú. Ötezer alkalmanként.*

Ez nem volt normális. Semmi sem volt normális ebben. Milyen férfi fizet ennyi pénzt egy randevúért? Egyáltalán ki fizet egy randevúért?

Megállt a törölgetésben, figyelmét megragadta a tükörképe az üvegen. Nem volt szüksége ilyen káoszra az életében.

A Casa Lounge ajtaja kicsapódott. Mia felkapta a fejét, és megdermedt.

*Alexander Blackwell.*

Nem volt egyedül. Két barátja, Lucas és Sam fogta közre, nevetve valamin, amit Mia nem hallott. De Alex tekintete abban a pillanatban rászegeződött, ahogy belépett a bárba.

Mia érezte, hogy a szíve nagyot dobban a mellkasában, kezeivel a pultba kapaszkodott, hogy megtartsa magát. Nem tudott mozdulni. Nem tudott elnézni. A férfi felé tartott, sötét, parancsoló jelenléte magára vonta a társalgóban lévők minden tekintetét.

A torka kiszáradt, ahogy a férfi áthidalta a köztük lévő távolságot.

– Holnap munka után – mondta Alex, hangja mély és sima volt. – Érted megyek.

Ennyi volt. Semmi magyarázat, semmi udvariaskodás. Csak egy kijelentés, abszolút magabiztossággal közölve.

Mielőtt Mia megtalálta volna a hangját, a férfi sarkon fordult, és a helyiség hátsó sarka felé sétált, ahol a barátai már kezdtek elhelyezkedni egy boxban.

Mia élesen kifújta a levegőt, ujjai még szorosabban markolták a pultot. Térdei kocsonyássá váltak, és biztos volt benne, hogy az arca lángvörös.

– Ez meg mi volt? – suttogta Emily, a munkatársa a háta mögül, könyökével oldalba bökve.

– Semmi – felelte Mia gyorsan, remegő hangon.

Emily felvonta a szemöldökét. – Semmi? Az Alexander Blackwell volt. Ő nem csak úgy odasétál az emberekhez, Mia.

– Hagyd – motyogta Mia, a kezében lévő pohárra koncentrálva. De a szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, mindjárt kiugrik a mellkasából.

Odapillantott a boxhoz, ahol Alex a barátaival ült. A férfi nem nézett többé felé, nevetett valamin, amit a barátja mondott, de Mia nem tudta lerázni az érzést, hogy a férfi tökéletesen tisztában van minden mozdulatával.

*Ó, Istenem, mibe keveredtem...*