A Blackwell-kúria sötét, néma ragadozóként magasodott fölé, ahogy Alex felsétált a márványlépcsőn, és belökte a nehéz ajtókat.

A ház grandiózus volt – de nyomokban sem emlékeztetett otthonra.

A vacsora itt nem a családi kötelékekről szólt; számító előadás volt, amit Alex gyűlölt, de elviselt, mert az anyja és a bátyja is részesei voltak. Az a két ember, akik ehhez a diszfunkcionális cirkuszhoz láncolták. Nos... ők, és Zoe.

Besétált az étkezőbe, léptei visszhangozta a fényesre csiszolt padlón. A családja már az asztalnál ült, a feszültség tapintható volt, még mielőtt egyetlen szó elhangzott volna.

– Mi ez a badarság, amit rólad és Zoéról hallok? – követelte a választ az apja, Charles Blackwell, anélkül, hogy felnézett volna. Hangja éles és hideg volt, mint a levegőt hasító penge.

Alex nem jött zavarba, még csak nem is pislogott. Gyakorlott könnyedséggel csúszott a helyére, arca gondosan semleges maradt. – Jó estét, Apa – felelte simán, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló támadást.

– Jegelted azt a sérülést, drágám? – hajolt előre anyja, Esther, lágy vonásai megfeszültek az aggodalomtól. Tekintete a fiú halántékán lévő kis sebre tévedt, amit a legutóbbi illegális meccsén szerzett.

Alex leintette. – Rendben van, Anya.

– El sem hiszem, hogy hagytad, hogy egy zöldfülű ezt tegye veled – gúnyolódott Charles, hangja tele volt megvetéssel.

– Nyertem, Apa – mondta Alex, hangjában némi szórakozottsággal. – Ez az, ami számít, nem?

Charles ajkai vicsorgásszerű mosolyra húzódtak. – Azt hiszed, ez vicc? Mondtam, hogy halaszd el a heti meccseidet. Holnap befektetők repülnek ide, te meg úgy járkálsz itt, mint valami utcai huligán. Felfogtad, mi a tét? Milliókat veszíthetünk!

Alex hátradőlt a székében, teljesen zavartalanul. – És mégis szép pénzt kerestem tegnap este a verekedéssel. A te prioritásaid nem az enyémek, Apa.

Charles tekintete elkomorult. Minden figyelmeztetés nélkül megragadta Julian csuklóját, és az asztalhoz csapta.

Alex megmerevedett.

Julian, a bátyja, összerezzent, ajkai remegtek, ahogy próbált elfojtani minden fájdalmas hangot. Alex gyomra összerándult, ahogy figyelte az ismerős jelenetet.

Charles Blackwell nem apa volt. Zsarnok volt, egy szörnyeteg! Egy manipulátor, aki a hatalomból és az irányításból táplálkozott, és amikor Alex feszegette a határait, mindig Julian vagy az anyja itta meg a levét a haragjának.

– Azt hiszed, ez játék, Alexander? – sziszegte Charles, erősebben szorítva Julian kezét.

Julian szemei szorosan csukva voltak, légzése egyenetlen, de nem kiáltott fel. Soha nem tette.

Egykor Julian volt Alex hőse – a báty, aki nem tudott hibázni. Most már csak árnyéka volt annak a férfinak, egy kiüresedett burok, akit a drogok tartottak életben.

Alex álla megfeszült, düh forrt a felszín alatt. Anyja tágra nyílt, könyörgő szemei rászegeződtek, némán kérlelve, hogy tegyen valamit.

Alex kényszerítette magát, hogy hangja nyugodt maradjon. – Kezelem a befektetőket – mondta, szavai precízek és megfontoltak voltak. – Nem fogja befolyásolni a megbeszélést. Megkapod a szerződést.

Charles végre elengedte Julian kezét, és elégedett mosollyal dőlt hátra a székében. – Helyes. Ezt szeretem hallani.

Julian gyorsan visszahúzta a kezét, és az asztal alatt melengette. Arca sápadt volt, de egy szót sem szólt.

Alex legszívesebben átütötte volna az öklét az asztalon, de nem tette. Charles ezt akarta – provokálni, irányítani őt.

Ehelyett Alex felvette a telefonját, és céltalanul görgetett, úgy téve, mintha érdekelné az előtte lévő étel.

– Hozd helyre a zűrzavart, amit Zoéval okoztál – tette hozzá Charles jeges hangon. – Az apjával már az esküvő dátumáról egyeztetünk. Nem tűröm, hogy a hóbortjaid tönkretegyék a szövetségünket.

Alex elmosolyodott, bár a mosoly nem érte el a szemét. – Természetesen, Apa – mondta anélkül, hogy felnézett volna. Nem mondhatta el Charlesnak az igazat.

Gondolatai a felszolgálólányra terelődtek.

Turner – a tüzes felszolgálólány, aki visszautasította a buszmegállóban. Utálta beismerni, de a lány elutasítása szíven ütötte. A legtöbb ember Willowcrestben kapva kapott volna az ajánlatán, a lány mégis gondolkodás nélkül nemet mondott.

Volt benne valami, ami befészkelte magát a bőre alá.

– Hallottad, amit mondtam, Alexander? – ugatta Charles, kizökkentve őt a gondolataiból.

Alex a zsebébe csúsztatta a telefonját, és hirtelen felállt. – Tisztán és érthetően, Apa. Jó étvágyat, Blackwellék.

Több szó nélkül kiviharzott az étkezőből.

A hideg éjszakai levegő pofonként érte, ahogy kilépett. Nekidőlt áramvonalas autójának, és kezével a hajába túrt. Le kellett higgadnia.

Telefonja megrezdült a zsebében.

Előhúzta, és a képernyőre pillantott, a szíve a gyomrába zuhant. SMS volt, Turnertől.

*Megcsinálom.*

Alex az üzenetet bámulta, szíve hevesen dörömbölt a mellkasában. Egy pillanatig nem mozdult, nem is lélegzett.

Szerette a kihívásokat, de egy Turnerrel összeenonódni olyan kihívás volt, amiben semmi kedve nem volt részt venni.

Azt kívánta, bárcsak nemet mondott volna a lány.