~ Violet ~

"Biztos úr, ez csak egy félreértés!"

Violet újra és újra ugyanazokat a szavakat ismételgette, miközben a rendőrségen kihallgatták. Amikor a rendőrök rajtaütöttek a The Unionon, csak üres whiskey-s üvegeket, egy ájult Dylant és a személyzeti szobában álló Violetet találták. Még a sztriptíztáncosnők is nyom nélkül eltűntek. Violetnek el kellett ismernie, nagyon jól képzettek voltak.

"Kaptunk egy fülest, hogy néhány bandatag találkozik a bárban. Tényleg nem látott egyet sem közülük?" – kérdezte újra a rendőrtiszt.

"Nem, utoljára mondom, épp zártam a bárt, és a bátyám elájult, mert túl sokat ivott. Teljesen egyedül voltunk" – mondta Violet megnyugtatóan. "Ha nem hisznek nekem, ellenőrizzék a kasszát. Lezártam a könyvelést, és épp indulni készültem, és körülbelül fél órával később maguk bejöttek."

A rendőrtiszt felsóhajtott, és hátradőlt a székében. Úgy figyelte Violet arckifejezését, mint a vércse, de a lány nem árult el semmit. Persze, a szombat reggelét egy rendőrségi kihallgató szobában tölteni nem olyasmi volt, amiért rajongott volna, de ebben a tempóban akár ez is megtörténhetett.

"Uram, minden tiszteletem mellett, szerintem a lány igazat mond" – szólt közbe hirtelen egy másik zsaru. Fiatalabb volt, és valószínűleg alacsonyabb rangú. A szoba hátuljában állt, és sapkát viselt. Violet kezdte felismerni, és az arca ismerősnek tűnt neki.

"Mit mond, Miller?" – kérdezte az idősebb zsaru.

"Ismerem őt. És ismerem a bátyját. Ő egy jó lány, nem az a fajta, aki hazudna."

Violet ekkor jött rá, hogy ez a srác Jesse Miller. Pár évvel idősebb volt Dylannél, és régebben ugyanabban az utcában lakott, mint ő. Jesse egy tipikus amerikai fiú volt: magas, szőke és jóképű. Nem voltak túl közeli kapcsolatban, de ugyanabba a középiskolába jártak.

"Kezességet vállal érte?" – kérdezte újra az idősebb zsaru.

"Igen, uram" – mondta Jesse határozottan.

"Hát, rendben" – eresztett el egy végső sóhajt az idősebb zsaru. "Nincs semmi bizonyítékunk. Ártatlan, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják, igaz?"

"Ez azt jelenti, hogy elmehetek?" – kérdezte Violet lelkesen.

"Igen" – válaszolta Jesse.

"És a bátyám?"

"Ő is."

Violet hatalmas megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, ahogy a többi zsaru kezdte elhagyni a szobát. Jesse egyedül maradt Violettel, és megnyugtatóan rámosolygott.

"Kösz, Jesse" – suttogta Violet.

"Hadd vigyelek haza titeket" – bólintott a fiú.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Amikor Violetet végre kiengedték a rendőrségről, már világos volt. Körülbelül délelőtt 10 óra lehetett, és Dylan még mindig hullaként aludt a kocsi hátsó ülésén. Jesse vezetett, Violet pedig az anyósülésen ült.

Jesse és Violet élvezték a beszélgetést a hazaúton. Violet mesélt neki az anyukájával kapcsolatos helyzetről, Jesse pedig arról beszélt, mit csinált a középiskola után, és hogy csatlakozott a rendőrséghez. Violet tényleg élvezte a beszélgetésüket. Jesse vicces volt és könnyű volt vele beszélgetni; olyan volt, mintha egy régi baráttal találkozna újra. Ha jobb körülmények között találkoztak volna, Violet talán még jobban élvezte volna.

És igen, persze Violet észrevette, milyen jóképű Jesse. Jól megtermett volt, gyönyörű kék szeme és kedves mosolya volt. Néha még azon is kapta, hogy a fiú az ő irányába néz, de Violet nem akarta, hogy elszálljon magától. Csak feltételezte, hogy az oldalsó tükörbe próbál nézni.

Körülbelül fél óra vezetés után az autó megállt Violet apartmanháza előtt. Violet kikapcsolta a biztonsági övét, és hátranézett az alvó Dylanre.

"Segítsek bevinni?" – kérdezte Jesse, mintha olvasna a gondolataiban.

"Ó, nem, már így is annyit tettél értünk" – mondta Violet udvariasan. "Már sokszor csináltam ezt, megoldom."

"Ó, rendben" – bólintott Jesse.

Violet kiszállt az autóból, és a vállánál fogva kihúzta Dylant. A fiú valahol az ébrenlét és az álom határán volt. Violet a nyaka köré tette a fiú karját, és a járdára vonszolta.

"Köszönöm, hogy hazahoztál minket" – mondta Violet, ahogy Jesse leeresztette az ablakot. "És még egyszer köszönet azért, amit tettél."

"Semmi gond, tudom, hogy ti ketten ártatlanok vagytok" – mondta Jesse, majd egy ütemnyi szünet után hozzátette: "Hát, te legalábbis."

Violet elmosolyodott. Aztán sarkon fordult, és épp fel akart menni a lépcsőn, amikor Jesse újra utána szólt.

"Hé, Violet."

"Igen?"

Violet hátrakapta a fejét, és figyelte, ahogy Jesse kényelmetlenül fészkelődik az ülésében.

"Tudom, hogy ez furcsán hangozhat, vagy ilyesmi, de nincs kedved valamikor eljönni velem vacsorázni?" – kérdezte.

Violet erre egyáltalán nem számított. Felnőve Jesse körülbelül öt vagy hat évvel volt idősebb nála. Sosem gondolta volna, hogy a fiú többet lát benne, mint csak a kislányt, aki az utcában lakik.

Randira hív?

Violet arra gondolt, hogy felteszi a kérdést, de valahogy ettől zavarban érezte magát. Lehet, hogy csak egy sima vacsora. Talán csak többet akart beszélgetni, és folytatni azt a társalgást, amit a kocsiban kezdtek?

*

*

*

- - - - - Folytatása következik - - - - -