Nem volt vesztegetni való idő.

Sarah a szoknyáját markolva rohant át a Cynthia-kastély melletti gyümölcsösön, hogy megtalálja Laurát. Mióta a király felesége évekkel ezelőtt meghalt, a Luna pozíciója betöltetlen maradt. Basil herceg azért vette feleségül Laurát, hogy betöltse ezt a szerepet, és segítsen a királyság irányításában, amíg Adolph király a vámpírok elleni háborút vezeti.

Sokan szkeptikusak voltak Laurával szemben a származása miatt, de Sarah a kinevezése óta hűségesen szolgálta őt. Véleménye szerint Laura feleségül vétele volt az egyetlen helyes dolog, amit Basil herceg valaha is tett.

Most pedig a herceg elment, és *ezt* tette.

Sarah kényszerítette magát, hogy még gyorsabban fusson. El kellett mondania Laurának, figyelmeztetnie kellett valahogy, és segítenie felkészülni. Talán Laura kitalálhat valami kiutat, ha van elég ideje.

– Lunám?! Laura Luna, hol vagy?

Sarah megcsúszott és megbotlott, épphogy elkerülve, hogy egy fának csapódjon, amikor végre meglátta Laurát a gyümölcsösben egy létrán, amint a friss gyümölcs betakarítását felügyelte.

– Laura Luna, hála Istennek, megtaláltam! Basil herceg, ő...

– Nyugodj meg, Sarah. – Laura lemászott a létráról. – Jelenleg nem aggódom Basil miatt. Gondoskodnom kell arról, hogy ezek a gyümölcsök és zöldségek biztonságban eljussanak a határra.

– Nem kell ezt önnek csinálnia! Miért nem bízza az emberi kereskedőkre? Ön a mi legméltóságosabb Lunánk.

Laura megrázta a fejét: – Most, hogy a király a vámpírokkal harcol a határon, az idő kritikus tényező. Nem engedhetjük meg, hogy bármilyen lehetőséget adjunk az ellenségnek az élelem megmérgezésére. Még ha Basil ellenzi is, hogy ezt tegyem... – Keserű nevetéssel és vonakodó mosollyal az arcán elhallgatott. – Mi értelme van ilyen keményen dolgozni?

– Basil herceg bankettet tart a palotában, és meghívta az összes nemest...

– Micsoda?!

Laura megfordult, szürke ruhája megperdült körülötte, ahogy visszavágtatott a kastély felé. Sarah követte, remélve, hogy befejezheti a magyarázatot, vagy legalább felkészítheti őt a nemesekkel való találkozásra.

– Lunám, várjon!

Zene töltötte be a levegőt. A friss bor és a sült hús illata nevetéssel keveredve áradt ki a csarnokból. A szolgák egész délelőtt a pazar termet súrolták és fényesítették, amíg minden aranydarab és minden kristály a Cynthia-kastélyhoz méltó fényűzéssel csillogott.

Laura a kerteken át a bálterembe vezető márványösvény végén állt meg, reszketve a dühtől.

– Hogy tehette ezt...

A királyuk, Basil apja, a határon vezette katonáit az életükért és a királyság minden farkasának szabadságáért, Basil pedig pénzt és értékes élelmet pazarolt egy ilyen fényűző lakomára.

Ha előbb tudta volna, megállíthatta volna, mielőtt elkezdődik, de a vendégek már megérkeztek, és a zenekar játszott. Büszkeségén csorba esett, amiért ennyire nem volt képben a történésekkel.

Néhány pillanatig figyelte, ahogy a finom ékszerekbe és selyembe öltözött vendégek a táncparketten forognak. Minden nő fülében drágakövek csillogtak, és minden férfi cipője friss fényezéstől ragyogott.

– Lunám, kérem, menjünk...

Egy nemes megfordult, és gúnyosan rámosolygott, amitől Laura földbe gyökerezett; emlékeztette őt arra, milyen volt az élete egykor a Smaragd Alkony falka tagjaként, amikor alig volt több egy sokadik senkinél. Eszébe juttatta azt is, hogy Basil mennyire semmibe veszi őt és az erőfeszítéseit.

Ő volt a Luna, mégis még a nemesség sem tisztelte.

Tekintete a földre szegeződött. Rémülten döbbent rá, hogy még mindig az egyszerű szürke ruháját viseli, amely a munkától fű- és sárfoltos volt. Ő volt a királyság Lunája. Nem jelenhetett meg egy nemesi eseményen parasztnak öltözve! Gyorsan megfordult, hogy elmeneküljön, mielőtt bárki meglátná vagy felismerné, de egy ismerős, hideg hang megállította.

– Micsoda szemet szúró látvány – mondta a férfi vontatottan. A nő megborzongott a hideg hangnemtől, amelyből csöpögött a szarkazmus és az undor. – Mit viselsz? Hogy hozhatsz ilyen szégyent a királyságra, így öltözve?

Egy pillanatig fontolgatta, hogy folytatja a menekülést, de a közeli nemesek már elkezdtek sugdolózni és kuncogni. Elképzelte gúnyos arcukat, és azt, mit mondanának, ha most elmenekülne. Kihúzta magát, és megfordult, hogy szembenézzen a férfival, de a Basil karján lévő nő látványa tőrként hasított a mellkasába.

Basil ugyanolyan jóképű volt, mint az apja, és fiatal. Sötét szemei hidegen csillogtak az arcában, mégis csak kiemelték markáns vonásait. Még gőgös gúnyos mosolyát is mintha az Istennő teremtette volna a csábításra. A farkaslány a karján csupa finom selyembe és ékszerbe volt burkolva, amiket Laurának kellett volna viselnie. Valójában Delia az ő egyik ruháját viselte, és egy olyan ékszerkészletet, amelyet a király ajándékozott neki az előző évben. Arca felforrósodott, látva a nőt a saját ruháiban.

Olyan szépek voltak együtt, és Laura még soha nem érezte magát ennyire kívülállónak. Nem hitte volna, hogy valaha is érezheti magát annyira közönségesnek és méltatlannak, mint abban a pillanatban.

Ez mind az *ő* hibája volt.

Deliát a járőrök szedték össze a Birodalmi Városon kívüli erdőben fél hónappal ezelőtt. Sérülten és látszólag tehetetlenül azt állította, hogy egy nagyon távoli falkából származik, és kóborlók támadták meg a külterületen. Menedékért könyörgött a birodalmi városban. Basil megsajnálta a szegény lányt, és visszavitte a kastélyba, de hogyan kerülhettek ilyen közel egymáshoz ilyen gyorsan?

Hogy nem vette észre, hogy a nő beférkőzik oda, ahol Laurának kellett volna lennie?

Majdnem felnevetett. Annyira el volt foglalva a Luna kötelességeivel, hogy nem volt ideje jó feleségnek lenni, és Basil egyszerűen talált valamiféle pótlást.

A nemesek behajoltak a boltív alá, figyelve a kibontakozó jelenetet. A megaláztatás felforgatta a gyomrát, és a kétségbeesés kezdte betölteni a mellkasát, összeszorítva a szívét. Ő volt a felesége, a társa, és Lunaként szolgálta a királyságot. Hogy tarthatta Basil ilyen büszkén a karján Deliát az udvar előtt? Hogy alázhatta meg őt így? Egy pillanatnyi figyelmesség sem szorult belé iránta?

Félrelökte a gondolatot, és kihúzta magát. Bármi történjék is, ő volt a Luna. A büszkeségének és a kötelességének kellett az első helyen állnia.

– Háború közepén vagyunk. Miért rendeztél ilyen pazarló partit?

Egy nemes levegőért kapkodott, és a döbbenet végighullámzott a közeli vendégeken.

Basil szeme megkeményedett, és kivillantotta a fogait: – Túl sokat képzelsz magadról, hogy ilyesmit kérdezz tőlem. Jogomban áll azt tenni a kastélyomban, amit csak akarok.

– De én vagyok a Lunád. Együtt irányítjuk ezt a királyságot és a kastélyt, amíg a király a határon van. Minden jogom megvan tudni. A hadseregünk még mindig háborúban áll a vámpírokkal. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi pénzt költsünk...

– Nem arra születtél, hogy Luna légy! – ordította Basil dühösen. – Eddig megengedtem, hogy betöltsd a szerepet. Hogy merészeled megmondani nekem, mit tegyek!

Delia átölelte Basilt, és lágyan így szólt: – Kérlek, hercegem. Gondolj a vendégekre...

Basil dühe elszállt, amint Delia felé fordult. Szeme meglágyult, mosolya édes volt. Laurának felfordult tőle a gyomra. Tényleg ennyivel jobb lehet nála egy ismeretlen falkából származó farkaslány?

– Természetesen, szerelmem. Milyen bölcs szavak. Valóban te vagy az igazi. – Visszafordult, hogy Laurára meredjen. A nő összerezzent a férfi szemében lévő haragtól. – Nézz magadra. Inkább hasonlítasz egy kastélybeli cselédre, mint a Lunámra. Ne említsd nekem a költségvetési problémákat. Mindenki tudja, hogy több pénzt költesz haszontalan projektekre. A helyedben szégyellnék megjelenni!

Mindent, amit tett, a királyságért, Basilért tette. Hogy nem láthatta ezt a férfi?

– É-én csak...

– Te egy *senki* vagy.

Laura lehajtotta a fejét. Tudta ezt. Basilnek nem kellett mondania, mégis arra törekedett, hogy felülemelkedjen ezen. Három év kemény munkája semmit sem eredményezett.

Jelent ez valaha bármit is?

– Bár örülök, hogy megmutattad nyomorult ábrázatodat, és megkíméltél a fáradságtól, hogy előrángattassalak. – Basil felhúzta az orrát. – Készülj fel az azonnali távozásra. Hamarosan bejelentem Deliát, mint a társamat, és azt, akit életem végéig szeretni fogok.

Laura levegőért kapkodott, szemei elkerekedtek, ahogy legrosszabb rémálma valóra vált. Távozni? Basil szereti Deliát? Tudta, hogy sosem volt szerelem köztük. Tudta, hogy ő csak Basil megjelölt társa volt, de ez túl sok volt.

– Delia lesz a királyság Lunája. Ami pedig téged illet, Laura Hamilton, nem érdekel, mi történik veled a válásunk után.

A nő álla megremegett, és szemei könnyektől égtek. Három éve volt Luna és Basil felesége. A királyságot a férfi oldalán vezette, amíg a király távol volt, minden kegyelemmel és megfelelő gondossággal.

Basil nem dobhatja csak úgy el, mint a vacsoramaradékot!

– Nem teheted...

A nő fuldokolva botlott meg a sokktól, ahogy a kötelékük elszakadt. Olyan törékeny volt, mint minden megjelölt társi kötelék. A férfinak semmibe sem került elpusztítani, mégis a nőnek mindenébe került.

– Nem... Nem. N-nem teheted – jajveszékelte. – Nem teheted!

Basil megfordult. Szeme hideg volt és könyörtelen.

Hangja szinte boldog volt, ahogy gúnyosan rámosolygott: – Megmondtam. Azt teszek, amit akarok. Még tartalék cselédnek sem vagy alkalmas a kastélyomban. Most pedig takarodj a kastélyomból!