Lucy szemszöge:

– Hogy érted azt, hogy férjhez megyek? – kérdeztem a királynétól teljes döbbenettel.

Ő csupán a körmeit vizslatta a fényben, a legkevésbé sem mutatva érdeklődést a mondandóm iránt.

– Tényleg azt hitted, a férjem azért fogadott örökbe, mert még egy lányt akart? Nem, édesem, te mindig is egy üzleti befektetés voltál. Ez volt a terv a kezdetektől fogva. Végre beteljesíted a célodat, és visszafizeted nekünk, hogy ennyi éven át fedelet adtunk a fejed fölé.

Elállt a lélegzetem kegyetlen szavai hallatán. Mindig is tudtam, hogy a királyi családban szinte mindenki ellenszenvvel viseltetik irántam, de sosem hittem volna, hogy annyira megvetnek, hogy hajlandóak így eladni engem.

– Miről beszélsz? – kérdeztem, képtelenül arra, hogy palástoljam a hangomban remegő sokkot.

– Arról beszélek, hogy holnap reggel legelső dolgodként Jeremy király kastélyában leszel, hogy hozzámenj a fiához, Austin Lance Vinci herceghez – magyarázta gonosz mosollyal. – Hogy ők mit tesznek veled ezután, az már nem a mi gondunk. A helyedben elkezdenék imádkozni, mert biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabbul fognak bánni veled, mint mi, tekintve, hogy milyen nehéz téged szeretni.

Keményen küzdöttem a könnyeimmel, amelyek ki akartak törni. Nem... Nem fogok sírni. Egész életemben bántott ez a család, olyannyira, hogy gyakran próbáltam elrejtőzni előlük, amennyire csak tudtam. Minél kevesebbet voltam a közelükben, annál inkább éreztem a békét. Ezen és sok más ok miatt is örülnöm kellene, hogy végre elmehetek. Igaz?

Csak remélhettem, hogy az új családom semmiben sem hasonlít majd a régire. Semmit sem tudtam róluk, így az egyetlen dolog, amit tehettem magamért, az volt, hogy imádkoztam: bánjanak velem jobban, legalább egy kicsivel.

..................................................

Austin szemszöge:

Ariana kezei a hajamba gabalyodtak, miközben a falhoz szorítottam a társamat. Ajkaim a nyakára tapadtak, ő pedig válaszul a nevemet nyögte... de pont úgy, mint korábban, most sem tudtam megtenni. Nem tudtam megjelölni őt. Mi a fene baja van a farkasomnak?

– Alfa, van egy kis gond.

Bosszúsan hunytam le a szemem Alex hangjára.

– Jobb, ha ez valami fontos – figyelmeztettem.

– Biztosíthatom, hogy az.

Kelletlenül engedtem el a társamat, és követtem Alexet kifelé.

– Most kaptunk hírt a szüleidtől, valami olyasmit, ami nagyban érint téged. Mint tudod... a királyságunk veszélyben forog, és a megmentése érdekében elfogadták Lucy Rosemary hercegnő házassági ajánlatát.

– Micsoda? – üvöltöttem fel.

NEM! AZ KIBASZOTTUL KIZÁRT!

Hogy képzelhetik, hogy ezt teszik velem, amikor már tudják, hogy megtaláltam a társamat? Kizárt dolog, hogy valaha is elfogadjak bárki mást rajta kívül!

Perceken belül már a szüleim szobájába viharzottam be, ahol a sarokban találtam őket, amint épp tárgyaltak.

– Nem veszem el azt a nőt – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, még mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna. Meg kellett értetnem velük, hogy ez nem alku tárgya.

Anyám tehetetlen pillantást vetett apámra, mielőtt megszólalt volna.

– Fiam, tudom, hogy ez nagyon felkavaró hír, de meg kell értened, hogy ez az egyetlen választásunk. meg kell hoznod ezt a döntést a királyságunk népéért. Végre be kell bizonyítanod nekik, hogy méltó vagy rájuk. Tudod, mennyire szeretnek és imádnak már most is, ez nem rólunk szól, hanem róluk...

Tiszta szívemből szerettem a népemet, de sosem hittem volna, hogy eljön ez a nap. A nap, amikor fel kell áldoznom a boldogságomat. Túl sok volt ez egyetlen napra.

Egy fénykép anyám kezében felkeltette a figyelmemet, és lassan nyúltam érte.

– Ez mi?

Miközben anyám átnyújtotta, így szólt:

– Ez a hercegnő képe.

Ugyanebben a pillanatban a szemem a fotóra tévedt. Éreztem, ahogy a harag lassan elszáll a testemből, miközben végigmétrem a képet. Hosszú, fekete haj keretezte gyönyörű, szív alakú arcát, ragyogó kék szemei mintha egyenesen átláttak volna rajtam, és édes, rózsaszín ajkai... a halálba vittek volna.

Ki ez a nő? Miért éreztem kapcsolatot pusztán egy fénykép láttán?

Miután óráknak tűnő ideig bámultam a képet, végül a szüleimre néztem.

– Elveszem ezt a nőt, de csakis a népem érdekében. Azonban, mint tudjátok, nekem már van társam, így ez a nő sosem kaphatja meg a szívemet.

......................................................................................................................................................

– Mi a fene ez a sztori arról, hogy ma elveszed azt a ringyó hercegnőt? – kiabált velem Ariana, mielőtt szemei végigmérték volna az öltönyömet. – És tényleg végigcsinálod? – kérdezte hitetlenkedve.

– Ariana, annyira sajnálom. Tegnapig én sem tudtam erről az elrendezésről. Meg kell tennem a népemért, kérlek, próbáld megérteni... ez nekem pont olyan nehéz, mint neked.

– A néped? Mindig csak ezen jár az eszed. És mi van velem? A társaddal? Én semmit sem jelentek neked? – követelte a választ.

– Természetesen számítasz nekem. Nézz rám, esküszöm neked, ha van bármi módja, hogy kibújjak ebből a házasságból, megteszem... ha nem, tudd, hogy ő sosem fog jelenteni számomra semmit – suttogtam. – Senki sem veheti át a helyedet az életemben.

– Gondoskodj róla, hogy pokollá tedd az életét.

– Azt hiszem, ez már folyamatban van. Úgy értem, még csak nem is kap normális, boldog esküvőt, amit minden nő megérdemelne, csak egy elkapkodott, privát ceremóniát – mutattam rá. – Nincs miért aggódnod – mondtam, miközben a karjaimba vontam.

..................................................

Lucy szemszöge:

Idegesen harapdáltam a körmömet, ahogy a limuzin begördült új otthonom elé; az idegeim pattanásig feszültek. Éreztem, hogy a szívem hangosabban dobog, mint a dobok, és olyan érzésem volt, mintha azzal a férfival készülnék találkozni, akit a sors nekem szánt. Várjunk csak, mi? Honnan jött egyáltalán ez a gondolat? Annyira ideges voltam, hogy már a saját gondolataim is megrémisztettek.

– Próbálj meg nem szégyent hozni a családra, ahogy azt szoktad – förmedt rám a királyné, amint kiléptünk a járműből. Láttam, hogy a király egyetértően bólint. Mint mindig, most is a család szégyenfoltjának tekintettek.

– Alig várom, hogy lássam a ronda herceget, akihez kénytelen hozzámenni – köpte oda a mostohahúgom, Ellie, gonosz mosollyal. Soha nem szűnt meg lenyűgözni, milyen mélyre képesek süllyedni ezek az emberek, csak hogy boldogtalannak lássanak, holott én soha egyetlen rossz dolgot sem tettem egyikükkel sem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni mindent, amit a családom mondott ezután; volt épp elég bajom enélkül is.

Az idegességem minden egyes lépéssel fokozódott, ahogy közelebb értem a gyönyörű kastélyhoz. A gyomrom elkezdett fájni, ami általában akkor történt, ha ideges voltam. Először próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a fájdalom elviselhetetlenné vált.

– Használnom kell a mosdót – mondtam a királynénak.

A szemét forgatta.

– Ne várd, hogy a kezemben vigyelek oda, találd meg magad.

Nem kellett volna meglepődnöm a válaszán. Elfordultam a családomtól, és elindultam abba az irányba, amit egy szobalány mutatott. A szemem befogadta a hely teljes szépségét. Ez a kastély még annál is gyönyörűbb volt, mint az otthoni; itt minden vagyonokba kerülhetett. Az ablakkeretektől a függönyökig, egészen a padlózatig. Miután néhány percig hiába kerestem a mosdót, már kezdtem azt hinni, hogy eltévedtem, mígnem hangokat hallottam. Követtem a hangot, remélve, hogy segíthetnek útbaigazítani.

Már elég közel voltam ahhoz, hogy mindent halljak, amit mondanak.

– Ha van bármi módja, hogy kibújjak ebből a házasságból, megteszem – hallottam a férfit mondani.

Bármi módja, hogy kibújjon a házasságból? Tudomásom szerint ma itt csak egy ember házasodott... Ami csak egyet jelenthetett.

Ez lenne a herceg, akihez hozzá kell mennem?

Tovább hallgattam a beszélgetést, és a szívem apró darabokra tört minden egyes szóval, ami elhagyta a szájukat.

Hirtelen elhallgattak, én pedig bekukucskáltam a sarkon, hogy lássam az okát. Amit ezután láttam, attól a sokktól összerándult a gyomrom. A leendő férjem egy másik nőt tartott a karjaiban, egy heves csókcsata közepén!

Írói megjegyzés:

Szia csodálatos olvasóm! Köszönöm szépen mindenkinek, aki hajlandó esélyt adni ennek a könyvnek, remélem, élveztétek az első fejezetet.

Sok szeretettel,

Laura