[Azrael szemszöge]

Abban a pillanatban, ahogy betettem a lábam a Blueming falkaházba, hatalmas erőt és bódító illatot éreztem, ami megtöltötte az orrlyukaimat.

– Béta.

– Igen, Alfa?

– Mondd meg nekik, hogy várjanak rám egy kicsit. Előbb meg kell néznem valamit odakint.

– Rendben, Alfa.

Gyorsan a falkaház hátsó részéhez ügettem, mert ott volt a legerősebb az illat. De egy lánnyal találtam szembe magam. Végignéztem rajta; olyan szegényesnek és... koszosnak tűnt. A lány ruhája tele volt foltokkal, amikről nem tudtam, honnan származnak. Kicsit undorító volt, de ahogy az arcába néztem... Istenem, olyan gyönyörű volt. És akkor belém hasított. A lány a társam.

– Társ – mondtam hitetlenül.

– Társ – mondta vissza.

Szemügyre vettem. A haja barna volt, és a hátára omlott, de nagyon kócos volt. Izzadság csorogtak az arcán, mintha épp most futott volna le egy mérföldet sietve.

– Ki vagy te? – kérdeztem hidegen. Aztán láttam a tekintetét, amit rám vetett, mintha fájdalmat érezne. De nem érdekelt. Nem tudom elfogadni, hogy ő a társam. Olyan gyengének tűnik.

– É-én Alexandria Gregory vagyok, 18 éves, egy omega...

Omega. A társam egy omega? Semmiképpen sem fogadhatom el ezt! Ő undorító!

– Most szórakozol velem? Mi a f*sz? A társam egy omega? Ez nem lehet igaz! – köptem oda hitetlenül. A fenébe, biztosan álmodom.

– És ha az vagyok? – mondta fájdalommal teli hangon. De nem érdekelt. Nem fogom ezt elfogadni. Inkább elveszem Lizát, mint egy omegát. Egy Alfa csak Alfának való. Az omega pedig csak omegának.

Felmordultam, és megragadtam az inge gallérját.

– Én Alfa vagyok, és ez a társ-dolog nem lehet k*rvára igaz! Az omega csak omegának való! Érted ezt? Alfa vagyok, és ezt nem fogadhatom el – mondtam, és meglöktem, mire ő a földre botlott. A könnyei patakzottak. Kicsit fájt látni őt sírni, de figyelmen kívül hagytam. Ez hihetetlen. Holdistennő, miért pont ő? Miért egy omega?

– De te vagy a társam! Ezt nem tagadhatod le! – mondta dühösen, miközben még mindig sírt. Rávicsorogtam.

– Nem! Undorító vagy! – köptem vissza dühösen. El kell utasítanom. Nem akarom, hogy a társam legyen. Úgyis feleségül veszem Lizát a falkáink egyesítése miatt. Ez a falka jövőjét szolgálja. Előbb kell arra gondolnom, mi a jobb a falkának, mint magamra. A fenébe, de miért fáj ennyire elutasítani őt? A tekintet, amit rám vetett, tele volt fájdalommal és gyűlölettel. De meg kell tennem.

– Én, Azrael Shepherd Alfa, elutasítalak téged, Alexandria Gregory, mint társamat – mondtam hidegen, majd hátat fordítottam a falkaház felé. Kimondtam, és elvégeztetett. De földbe gyökerezett a lábam, amikor utánam kiáltott.

– Nem! Ezt nem teheted velem, Azrael! Gondoskodni fogok róla, hogy megbánd ezt! Én, Alexandria Gregory, szintén elutasítalak téged, Azrael Shepherd, mint társamat! Remélem, a Holdistennő megátkoz, hogy soha többé ne találd meg az igazi boldogságodat! A Holdig és vissza gyűlöllek, Azrael Shepherd!!! – a szavai... Tele voltak gyűlölettel. És miért érzem úgy, hogy rossz döntést hoztam?

És pokolian fájt, annak ellenére, hogy most láttam őt először. De valahogy ismerősnek tűnt. Rá akartam nézni, és visszaszívni a szavaimat, de ami megtörtént, megtörtént. Most már nem vonhattam vissza a szavaimat. Ehelyett tovább sétáltam a falkaház felé.

– Azrael! Hová tűntél? – kérdezte Liza, amikor látta, hogy belépek a házba. Rámosolyogtam, mintha mi sem történt volna az imént. Liza gyönyörű, és már majdnem 2 éve a barátnőm. Mondhatom, hogy szerettem Lizát, ezért hagytam el a társamat. Már elköteleződtem Liza mellett is. Múlt hónapban már eljegyeztük egymást, és nem akarom megbántani. Így hát választottam: elutasítom a társamat.

Elutasítás. Ő is elutasított engem, és ez k*rvára fáj. A farkasom is sír, és nem hajlandó beszélni velem a választásom miatt. Tudom, hogy egy szemétláda vagyok, és rosszul érzem magam, amiért megbántottam azt, akinek a társamnak kellett volna lennie. Most már túl késő. Már elutasítottam.

Az arca minden másodpercben és percben felvillant az elmémben. Csak rá tudtam gondolni.

– Azrael? Figyelsz?

– Öö, mondtál valamit, kicsim? – kérdeztem, mire ő összeráncolta a homlokát. A szemöldöke összehúzódott, majd hunyorogva nézett rám.

– Egy másik lányra gondolsz?! – vicsorgott. A fenébe. Mi van ezzel a lánnyal?

– Nem – mondtam hidegen, és Matthew, a Bétám felé sétáltam.

– Béta, mondjuk le a mai megbeszélést. Nem érzem jól magam – mondtam, majd gyorsan távoztam. Liza kiabálta a nevemet, de nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, milyen gyötrelmesen fáj a szívem.

Nem tudtam, hogy az elutasítás ennyire elvonja a figyelmemet. És nem tudtam, hogy pokolian fáj. Ő is így szenved? A fenébe, miért nem tudom kiverni a fejemből?

Felnyögtem, és teljes farkasalakba váltottam, majd az erdő felé rohantam. Most egyedül akarok lenni.

Alexandria Gregory, mit tettél velem? Miért ragadtak meg a szavaid az elmémben? És miért érzem úgy, hogy máris megbántam abban a pillanatban, ahogy visszamondtad? Abban a pillanatban, amikor te is elutasítottál engem a gyűlölet miatt? Ugh, ne szórakozz velem!

Meg kell találnom őt! Meg kell kérdeznem, hol van. Csak annyit tudok, hogy egy omega.

*Matthew, meg tudnád keresni az Alexandria Gregory nevet abban a falkában?* – szóltam a bétámnak az elme-kapcsolaton keresztül.

*Miért, Alfa? Ki ez a lány?*

*Csak tedd, amit mondtam. Mindent tudnom kell róla.*

*Rendben, Alfa.*

Sóhajtottam és megálltam a futásban. Már túl messze vagyok a Blueming Falkától, és észre sem vettem, hogy már a saját területemen vagyok. Megláttam egy nagy sziklát, és leültem, miközben még mindig a hülyeségemen rágódtam. Évekig vártam rá én is, aztán amikor megláttam, elutasítottam. Ostoba énem.

Jobban gyűlöltem magam, mint Alexandria. De Holdistennő, miért egy omega? Még mindig nem értem, miért.

„Nem! Ezt nem teheted velem, Azrael! Gondoskodni fogok róla, hogy megbánd ezt! Én, Alexandria Gregory, szintén elutasítalak téged, Azrael Shepherd, mint társamat! Remélem, a Holdistennő megátkoz, hogy soha többé ne találd meg az igazi boldogságodat! A Holdig és vissza gyűlöllek, Azrael Shepherd!!!”

Újra hallottam a szavait a fejemben. Emlékszem a gyönyörű arcára, amely könnyekben úszott. Két különböző színű szeme tele volt gyűlölettel és csalódottsággal. K*rvára csalódást okoztam a társamnak.

*Sajnálom…* – mondtam a farkasomnak, de ő nem válaszolt. Ő is dühös rám.

Tudom, hogy én vagyok a legostobább a hülye vérfarkasok között ezen a bolygón! Felnyögtem, és újra a falkaházam felé rohantam. Ahogy elértem a házat, beügettem a szobámba, semmit sem szólva a falkám tagjainak. A testemet a matracra vetettem abban a pillanatban, hogy elértem a szobámat. Az arcomat a párnába temettem, majd torkomszakadtából üvöltöttem. A szívem még mindig fájt, és először életemben sírtam.

Szükségem van Alexandria Gregoryra. Nem tudok tovább élni az érzett bűntudat miatt. És örökké magamat fogom hibáztatni, ha Alexandria nem akar majd látni engem többé.

Ő is szenved. Érzem. A szívem is gyötrelemtől zokog. Ez az érzés teljesen új számomra. És mindez Alexandria Gregory miatt. A lány miatt, aki elrabolta a szívemet, amikor először megláttam.

„De te vagy a társam! Ezt nem tagadhatod le!”

A hangja újra felcsendült a fejemben, és újra meg újra ismétlődött. És ez elevenen felemésztett.

A fenébe is! Látnom kell őt, és vissza kell vonnom a szavaimat.

*Matthew, valami hír?* – szóltam újra Matthew-hoz az elme-kapcsolaton keresztül.

*Alfa, a lány eltűnt. A falkája most őt keresi.*

*Micsoda?!*

*Mennem kell, Alfa. Később beszélek veled a részletekről.*

Felálltam, és fel-alá járkáltam. Elment? Miattam ment el? A fenébe! Ez az én hibám. Nekem kell először megtalálnom.

Gyorsan kiviharzottam a szobámból, és rohantam az erdő felé, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Nem hagyhatsz el, Alexandria Gregory. Nem hagyhatsz itt szenvedve az ostoba döntésem miatt.