A lakásban a fény egyre halványodott. Xylia felkapcsolta a lámpát, kiélvezve a ritka csendes pillanatot.

A Ford családnál állandó volt a zaj. Sonny minden alkalommal hisztizett és kiabált, amikor Xylia megkérte, hogy írja meg a házi feladatát. Connor azt hitte, könnyű dolga van, hiszen csak otthon ül a gyerekkel. Fogalma sem volt róla, hogy a nőnek egy perc nyugta sem lehetett.

Xylia hallgatta a falióra ketyegését. Érzelmek hulláma tört fel benne. Csak sírni akart. Hirtelen éles csengőhang hasított a csendbe.

Felvette a telefont, és meglátta Connor nevét a kijelzőn. Habozás nélkül kinyomta a hívást. De Connor kitartóan hívta újra és újra. A szüntelen csengés a halántékában lüktetett, míg végül engedett.

Connor hangja fagyos volt. – Xylia, miért nem vagy otthon ilyenkor? Hol voltál? – Bár szavai gondosan kimért nyugalmat árasztottak, a nő mégis érezte a felszín alatt forrongó dühöt.

Xylia keserűen felnevetett. „Tipikus” – gondolta gúnyosan. Ez volt a végtelen körforgásuk. A férfi napokig levegőnek nézte, aztán úgy bukkant fel, mintha mi sem történt volna, minden problémájukat szépen a szőnyeg alá söpörve, mint a tegnapi port.

– Connor, válunk. Elfelejtetted? – A hangja színtelen volt, kicsit hideg.

Connor arca egy pillanat alatt elborult. Ujjpercei elfehéredtek, ahogy szorosabban markolta a telefont. – Xylia, mi a fene értelme van ennek a gyerekes hisztinek?

– Gyerekes hiszti? – horkant fel Xylia fagyos hangon. – Hányszor kell még elmondanom? El akarok válni. Legyél ott a bíróságon, hogy beadjuk a papírokat.

A vonal túlsó végéről Sonny édes hangja hallatszott: – Apu, miért babusgatod folyton? Anyu csak gonoszkodik. Minél kedvesebb vagy, ő annál gonoszabb. Talán haza se kéne jönnie. – Hangja hirtelen, megdöbbentő gyűlölettel telt meg. – Úgysem akarom, hogy itt legyen.

Ezek a szavak jégcsákányként döfték szíven Xyliát. Lesütötte a szemét, ujjai enyhén begörbültek. – Nem megyek vissza. A következő napokban elkészítem a válási papírokat.

A hívás befejeztével Xylia nem hagyta, hogy túl sokat gondolkodjon. Úgy rogyott az ágyra, mint egy elvágott zsinórú marionettbábu, és hagyta, hogy az álom nehéz függönye maga alá temesse.

A vonal túloldalán Connor homlokráncolása elmélyült. Figyelmeztetés nélkül a falhoz vágta a telefont, amely darabokra törve zuhant a földre.

Xylia mindig olyan engedelmes volt vele. Még amikor rendezte is azokat az alkalmi kis jeleneteket, pár szóval le lehetett csillapítani. „De most egész éjszaka kimarad. Igazán elszemtelenedett” – gondolta dühösen.

Leroskadt a kanapéra, és nehezen kifújta a levegőt. „Túlságosan elkényeztettem, nem igaz? Lássuk, hogyan boldogul Jupitonban, csórón és egyedül.” Ám miközben ezt gondolta, furcsa ürességet érzett a mellkasában.

Sonny figyelte apja dühkitörését. Kisvártatva lassan megszólalt: – Apa, tényleg nem jön vissza? – Sonny tudta, hogy Xylia túlságosan szereti őt ahhoz, hogy tényleg elhagyja. De az a hideg hang a telefonban nyugtalanná tette.

Connor összekócolta Sonny haját. Egy pillanat múlva hideg mosoly húzódott az ajkára. – Dehogynem. Nem hagyhat el minket, és nem hagyhatja el Jupitont. – De ahogy a szavak elhagyták a száját, a nyugtalanság görcse szorult össze a gyomrában.

A házban nyoma sem volt Xyliának. A börtönben töltött három hónapja alatt sosem tűnt ennyire kongónak a tér. Most, hogy alig egy napja ment el, az üresség máris mardosta. „Biztos megőrültem, a francba is” – ráncolta a homlokát.

*****

Másnap kora reggel éles kopogás riasztotta fel Xyliát. Az ajtóhoz botorkált, még mindig az álmot pislogva ki a szeméből, haja kócos zűrzavar volt. Amikor feltépte az ajtót, Joshua állt ott, arcán a védjegyévé vált sármos vigyorral.

Joshua ajka félmosolyra húzódott. Meghívásra sem várva, a vállával utat törve elment mellette a félig nyitott ajtón. Xylia ledermedve állt: – Mit akarsz?

Joshua nagy puffanással dobta a két túlméretezett táskát az asztalra, vigyora kiszélesedett a nő riadt arckifejezése láttán. – Csak a jószomszédi viszony – mondta, megkocogtatva az egyik táskát. – Lakásavató ajándék.

Látva a nő zavart arcát, magyarázkodni kezdett, miközben kipakolta a táskákat a hűtőszekrénybe. – Az a jupitoni ügyfél egy rémálom. Ki kellett vennem a haverom lakását. Épp a szomszédban.

Furcsa érzés támadt Xylia mellkasában. A homlokát ráncolta, visszatartva a szavait. Ahogy nézte, milyen ügyesen rendezi el Joshua a dolgokat, a keserűség hasított belé.

A Ford családnál Connor soha a kisujját sem mozdította volna. Emlékezett rá, hogy egyszer megkérte, segítsen, mire a férfi arckifejezése azonnal fagyossá vált. „Tökéletesen képes rá. Csak azt hiszi, hogy ez az én dolgom” – gondolta Xylia.

Joshua bement a konyhába, és sürgölődni kezdett. Xylia elbambulva bámulta a hátát. Széles válla keskeny derékhoz vezetett, a kötény megkötői kihangsúlyozták szikár testalkatát. Modellekre jellemző kecsességgel mozgott, mégis megvolt benne a gazdagnak születettek természetes eleganciája.

Connor sosem főzött volna, be sem tette volna a lábát a konyhába. Azt mondta: „Egy úriember messze elkerüli a konyhát.” De később a saját szemével látta, amint tésztát főz Tessának.

Xylia azon kapta magát, hogy megint Connorra gondol, és keserűen felnevetett. „Az a sok év házasság.” Töprengését félbeszakította, ahogy Joshua egy tányér tésztát csúsztatott elé. Felnézett rá, és tekintete találkozott a férfi örökké igéző szemével.

A férfi ajka játékos félmosolyra húzódott. – Min jár az eszed? Gyere, kóstold meg! – Kiengedett haja keretezte szemeit, amelyek úgy csillogtak, mint az összezúzott csillagfény, teljessé téve a sármos kópé képét, aki tisztában van a vonzerejével.

Xylia szíve nagyot dobbant. Lehajtotta a fejét, és a szájába tömött egy villányi tésztát, de rögtön el is fintorodott, ahogy a forróság megégette a nyelvét. Leerőltette a tüzes falatot. A könnyek azonnal a szemébe szöktek, és végigcsorogtak az arcán.

Évekig könyörgött akár csak egy tányér tésztáért, amit Connor a saját kezével készít, vagy bármilyen jelért, hogy a férfi valóban a feleségének tekinti. De Connor közönye és Sonny fagyos lenézése közepette soha egyikük sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze, mire lenne szüksége.

Xylia felemelte az arcát, szempilláin még ott csillogtak a könnyek, és reszketeg mosolyt erőltetett magára. – Tényleg nagyon finom. Köszönöm. – Hangjától a hála törékenynek hangzott, mint a repedező porcelán.

Joshua szeméből eltűnt a mosoly. Homlokráncolása éles barázdákat vésett a szemöldöke közé. – Miért sírsz? – A mindenkori mosolya nélkül félelmetes kisugárzása volt.

Nem álltak elég közel egymáshoz ahhoz, hogy megosszák a sebeiket. Xylia enyhe fejrázással lesütötte a szemét. Az a kevés barátság, ami évekkel ezelőtt külföldön kialakult köztük, valószínűleg elkopott az idővel. Joshua már így is bőven eleget tett azzal, hogy ennyit segített neki.

A férfi tiszteletben tartotta a hallgatását, és nem firtatta tovább a dolgot. Miután a nő befejezte az evést, elmosogatott és távozott.

Éppen ekkor hívás érkezett. Az apja, Yves Schultz kereste. Amint felvette, parancsoló hang szólt bele: – Xylia, miért tartott ilyen sokáig felvenni? Mióta várakoztat meg a lányom?

Xylia összeráncolta a homlokát, szívében a gúny halvány nyoma terjedt szét. – Nem vettem észre az előbb. Mi a baj?

– Holnapután lesz a születésnapom – mondta Yves. – Hozd át Connort és Sonnyt.

Xylia szemöldöke még jobban összerándult, bosszúság ébredt benne. – Nekik nem alkalmas, Sonynak pedig iskolába kell mennie.

– Mi az, hogy nem alkalmas? A születésnapom van. A vejemnek még erre sincs ideje? – Azzal hirtelen letette, nem hagyva teret a vitának.