MAXIMUS

– A te társad? Aiden Lunája? – kuncogott fel Aaron, a bétám.

– Ezt viccesnek találod? – Az előttem fekvő ősi könyv lapját pásztáztam, ahelyett, hogy rá pillantottam volna.

– Talán nem kéne viccesnek találnom? Az unokaöcsénk választott társa a te Lunád. – Kuncogott újra.

A fejemet rázva arra a szövegre összpontosítottam, amelyet megpróbáltam megfejteni. A gondolataim azonban folyton visszakanyarodtak ahhoz a kis... társhoz.

Az ajkam még mindig bizsergett az ízétől és az érintésétől. A testem minden sejtje és a farkasom azt akarta, hogy rohanjak vissza, hogy a lány ott folytathassa, ahol abbahagyta, és kielégítse a sóvárgásomat.

Micsoda merészség!

Soha senki nem mert szembeszállni velem, ő mégis az ölembe mászott, és úgy csókolt meg, mintha a tulajdonjogát érvényesítené felettem. Ez nincs rendjén. Ezt dühítőnek kellene találnom, és meg kellene büntetnem őt.

Ám a büntetés gondolata nem kínra és tömlöcre, nem is korbácsra irányult. Ha rá gondoltam, a büntetésről a hálószoba, egy vörösre fenekelt popsi és a lecsapó tenyerem jutott eszembe.

Eszbe kaptam, és elhessegettem e szemérmetlen gondolatokat.

– Elhiszed, amit Aiden mondott neked? Tényleg azt hiszed, hogy megcsúszott és leesett a lépcsőn? – Aaron szipogott egyet, majd kihúzta magát, amikor rájött, hogy nem vagyok jókedvemben.

– Ha bántalmazza a Lunáját, kettétöröm a gerincét – sziszegtem, a farkasom pedig elégedetten dorombolt.

Már abban a pillanatban meg kellett volna tennem, amikor megpillantottam a vértócsában fekvő, puha testét.

– Ha belegondolok... – Aaron elhallgatott.

– Mondd ki!

– Nos, szükséged van egy gyermekre, Alfa. – Sóhajtott. – Ha Aiden nem bánik jól Ziával, rá kellene venned a lányt, hogy utasítsa el őt. Nemzhetnél vele gyermeket, és akkor a Vének végre leszállnának rólad.

– Azt akarod, hogy felhasználjam őt? – Felvontam a szemöldököm, és villámló tekintetet vetettem rá. A gondolattól, hogy kihasználjam azt a heves kis teremtést, felforrt a vérem.

– Jobb dolga lenne melletted. Te sosem bántanád őt, Max. – Aaron hangja elcsendesedett.

– Sosem bántanám? – mosolyodtam el gúnyosan. – Elfeledkezel az átkomról?

Sóhajtott, és a falra meredt. Nem tudott mit felelni.

Megforgattam a szemem, és újra tanulmányozni kezdtem az ősi szöveget. Évek hosszú során át bújtam a könyveket és az információkat, mégsem találtam gyógymódot az átkomra.

Mintha a Holdistennő azt akarná, hogy egyedül szenvedjek az idők végezetéig. Bizonyára ez a büntetés az őseim bűneiért.

Valami facsarodott egyet a hideg szívemen, amikor Zia mosolygós arcára és lelkes ajánlatára gondoltam. Kész volt visszautasítani Aident értem, fittyet hányva a következményekre. Bizonyára azt hitte, számíthat rám, de... tévedett.

– Beszélj neki az átkodról, és arról, hogy mit vársz tőle. Meg fogja érteni, Max. – Amikor Aaron kisvártatva megszólalt, a hangja még mindig szelíd volt.

– Egyetlen lány sem érdemel olyan férfit, mint én. Ezért lesz boldogabb Aidennel. Ő megadhat neki mindent, amit én nem tudok – mormoltam, miközben éreztem, hogy düh és fájdalom ébred a szívemben.

Aaron visszazuttyant a székébe, és rám meredt. – Talán ez az információ megváltoztatja a véleményedet.

– Milyen információ? – Hegyeztem a fülem.

Aaron lustán elmosolyodott. – Aidennek szeretője van. Őt hozta magával a Tanácsülésre Zia helyett. Azt hallottam... a lány az elrendelt társa, és azt tervezi, hogy hamarosan megteszi Lunájának. Szerinted mi lesz akkor Ziával?

Mély morgás szakadt fel a mellkasomból. – Hát nem emlékszik, hogy Zia falkáján is ő uralkodik?

– Úgy tűnik, nem. Mindent elvett tőle, és most már nem érdekli, mi történik a lánnyal. – Aaron hanyagul vállat vont.

Az asztalhoz vágtam a könyvet. Az írás megremegett a kezem alatt, ahogy felálltam, és előrehajoltam.

– Hívasd ide azt a rohadékot, most azonnal! Szót kell váltanom vele. – És ha már itt tartunk, lehet, hogy kitöröm a nyakát, a hulláját meg elrejtem egy árokban.

– Miért is ne? – kuncogott Aaron, és feltápászkodott a helyéről.

Kitágult az orrcimpám. Az az idióta megpróbált törvénytelenül átvenni egy másik falkát, anélkül, hogy az én engedélyemet vagy Zia beleegyezését kérte volna.

Mintha meghallotta volna, hogy rá gondolok, jázminillat töltötte be az irodámat. Összefutott a nyál a számban, és minden izmom megfeszült már pusztán attól a gondolattól, hogy újra a közelemben tudhatom.

Királynőként bánhatnék vele, mindent megadhatnék neki, amire csak vágyik e világon, ha nem sújtana ez az átok.

Kinyílt az irodám ajtaja, és ő dugta be a fejét a résen. Tekintetünk találkozott, és a lány olyan ragyogóan mosolygott rám, hogy a szívem hevesebben kezdett verni.

– Kopogj! – ráncoltam a homlokom, leplezve a jelenlétére adott reakciómat.

Összeráncolta az orrát a hangom hidegségétől. Becsukta az ajtót, kopogott – pontosabban dörömbölt rajta –, majd újra kinyitotta.

– Így már jó, társam? – mosolygott újra.

A szám széle megremegett, de uralkodtam magamon. A farkasom üvöltött a fejemben, kétségbeesetten ki akart törni, hogy az asztalnak lökje a lányt, és kénye-kedve szerint tegyen vele.

De nem érdemelt ilyen bánásmódot.

– Mit akarsz? – pislogtam, várva, hogy közelebb lépjen hozzám.

Vette a lapot, ismét becsukta az ajtót, és az asztalomhoz lépett. A tekintetem végigsiklott a rajta lévő fehér ruhán, kicsit elidőzve sápadt lábain, majd az ajkain.

Felforrósodott a fülem, amikor azon kaptam magam, hogy azt a kívánatos szájat bámulom.

– Egy alkut – állt meg Zia az asztalom túloldalán.

Tagadhatatlan késztetést éreztem, hogy felborítsam az asztalt, és a karjaimba rántsam a lányt, de ehelyett kihúztam magam, és a szemébe néztem. – Miféle alkut?

– Hallottam valami érdekeset – csapta össze izgatottan a tenyerét, ami gyanakvással töltött el a szándékait illetően.

– Nem kéne...

– Úgy hallottam, a Vének utódlással nyaggatnak. – A szeme ragyogott, akár egy angyalé, ám amikor a szavai célba értek, a szemem összeszűkült.

– Ez az a pillanat, amikor veszed a lapot, és eltűnsz – mondtam rekedten.

– De ahhoz túlságosan is kedvellek. Amióta megláttalak, képtelen vagyok másra gondolni, csak rád, úgyhogy én...

Mielőtt megállíthattam volna magam, már ott is termettem nála. Kezem a nyaka köré fonódott, a szorításom gyengéd volt, és arcom ismét az ajkához közeledett.

– Ne játssz velem, Apróság! – suttogtam, tekintetemmel a rózsaszín nyelvét követve, ahogy megnyalta a száját.

Az izmaim pattanásig feszültek az ingem alatt.

– Én tudok neked gyermeket szülni, Alfa Király. A társad által világra hozott utód erős és egészséges lesz – lehelte, miközben beleremegett az érintésembe.

A fejemben köd gomolygott, ahogy ujjaim alatt éreztem a pulzusát. A szíve vadul kalapált a mellkasában.

– Cserébe fogadj a társadul, és szerezd vissza nekem a falkámat Aidentől. – A keze az ingem után nyúlt.

Elengedtem a lányt, és hátraléptem. – Ez nekem tiszta ráfizetés. Azt akarod, hogy keljek egybe az unokaöcsém Lunájával, fordítsam magam ellen a családomat, és harcoljak érted, s mindezt cserébe miért? Egy gyermekért? – Az ajánlat túlságosan, átkozottul csábító volt. Máris magam alatt láttam őt az ágyamban, de el kellett hessegetnem ezt a képet.

Közelebb lépett, és megragadta az ingem gallérját, amitől a szám széle ismét megremegett. Ennek a kislánynak a merészsége végtelenül szórakoztatott.

– A hűségemet kínálom, az odaadásomat, egy gyermeket, és saját magamat. Ez nem ráfizetés, Maximus. Még szerződést is írhatunk, ha akarod. Foglaljunk mindent írásba, így ha mondjuk egy éven belül nem szülök neked gyermeket, megszabadulhatsz tőlem. – suttogta csábítóan.

– Szerződést, mi? – Ragadtam meg a derekát, és a mellkasomhoz rántottam a lányt. – Miért nem tartasz először egy kis bemutatót az ajánlatodból?

A következő lépésével teljesen megdöbbentett.